A Dél-kínai-tengerről folytatott vita árnyékolta be a csúcstalálkozót

Ulánbátor |

<p>A Dél-kínai-tenger hovatartozásáról kapcsolatos vita árnyékolta be az Ázsia-Európa csúcstalálkozót (ASEM), amely szombaton ért véget úgy, hogy zárónyilatkozatában nem tettek említést a kérdéses területről.</p>

Diplomaták elmondták, hogy parázs vita zajlott az Európát és Ázsiát képviselők között. Kína kedden elutasította, hogy elismerje a hágai székhelyű Állandó Választottbíróság döntését, amelynek értelmében Pekingnek nincs történelmi előjoga a Dél-kínai-tenger természeti kincseihez. A Fülöp-szigetek egyoldalúan fordult a testülethez. Peking már jóval a csúcs előtt kijelentette, hogy az ulánbátori fórumon nem kívánja a kérdést megvitatni. A zárónyilatkozat szerint a csúcs vezetői megerősítették azt az elkötelezettségüket, hogy a tengerhajózás szabadsága mellett előmozdítják a biztonságot, az együttműködést a tengereken, illetve a felette lévő légtérben, továbbá tartózkodnak az erőszakkal való fenyegetéstől. A dokumentumban hangsúlyozták, hogy a vitákat a nemzetközi jog, az ENSZ alapokmánya, továbbá az ENSZ Tengerjogi Egyezménye (UNCLOS) keretein belül rendezik. Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke újságíróknak azt mondta, bízik abban, hogy a dél-kínai-tengeri vitás helyzetre született bírósági döntés kedvező lendületet ad a vita rendezéséhez. Bár az Európai Unió semleges a Kína és ázsiai szomszédai közötti vitában, Nagy-Britannia, Franciaország és Németország világossá kívánja tenni, hogy Kínának, miközben szélesebb körű globális szerephez akar jutni, tiszteletben kell tartania a nemzetközi jogot. A Reuters szerint ugyanakkor az egységes európai politika kialakítását nehezíti, hogy egyes kis országok - Magyarországot és Görögországot név szerint említette -, amelyek számítanak a kínai beruházásokra, nem hajlandóak bírálni Kínát. Kínai tisztségviselők a csúcs ideje alatt elzárkóztak a kérdés kommentálásától. A Hszinhua állami kínai hírügynökség ugyanakkor idézte Li Ko-csiang kínai kormányfőt, aki szombaton Ulánbátorban azt mondta: a bíróság döntésének nem lesz semmilyen kihatása Kína szuverenitására, felségjogaira és érdekeire a Dél-kínai-tengeren.  Li előzőleg azt mondta Abe Sindzó japán miniszterelnöknek, Japán tartózkodjon attól, hogy beleszóljon a vitába.  Japán résztvevők számos ország, köztük a Fülöp-szigetek és Vietnam képviselőivel találkoztak, akiket Tokió arról biztosított, hogy együttműködik velük a hágai székhelyű Állandó Választottbíróság döntésének érvényre juttatásában - mondta egy japán külügyi szóvivő.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?