A csehek több mint 80 százaléka nem ért egyet Klaus amnesztiájával

Prága |

<p>A csehek több mint 80 százaléka nem ért egyet azzal a közkegyelemmel, amelyet az önálló Cseh Köztársaság megalakulásának 20. évfordulója alkalmával, újévkor hirdetett ki Václav Klaus államfő.</p>

 

A Median prágai közvélemény-kutató intézetnek a közszolgálati televízió számára készített és szombaton nyilvánosságra hozott felméréséből az is kiderül, hogy a megkérdezettek 90 százaléka szerint az elnöknek részletesen meg kellene indokolnia az amnesztiát. A hatályos szabályok szerint a cseh köztársasági elnöknek alkotmányos joga van közkegyelmet hirdetni, azt nyilvánosan nem kell megindokolnia, de szükség van a miniszterelnök aláírására is.    A legélesebb bírálatokat az váltotta ki, hogy az elnök kegyelmet adott olyan embereknek is, akik ellen már több mint nyolc éve folyik büntetőeljárás. Ebbe a kategóriába tartoznak azok a korábban nagy port felvert esetek, amelyek elkövetői ellen súlyos gazdasági csalások, visszaélések és korrupció megalapozott gyanúja miatt folytatnak elhúzódó vizsgálatokat a hatóságok. Az ilyen embereknek adott amnesztiát a megkérdezettek 82 százaléka ellenzi.    Az emberek 83 százaléka úgy véli, hogy a bebörtönzöttek szabadlábra kerülése után Csehországban emelkedni fog a bűnözés.     Az igazságügyi minisztérium legújabb számításai szerint Klaus amnesztiája összesen több mint 32 ezer embert érint - közölte Stepánka Cechová, a tárca szóvivője szombaton.    A mintegy 23 ezer fogva tartott személyből mintegy 7500 személy, tehát a rabok egyharmada szabadul. Péntek estig a börtönfelügyelőség jelentése szerint több mint 5200 személyt helyeztek szabadlábra. A minisztérium elemzése szerint Klaus ugyanakkor kegyelmet adott mindazoknak, akiket házi őrizetre vagy közmunkára ítéltek, illetve felfüggesztett hatályú ítéletet kaptak. Ez utóbbiak száma a minisztérium újabb adatai szerint mintegy 14 500.    A közkegyelem következtében a cseh állampolgárokon kívül további 25 ország cseh börtönökben fogva tartott számos állampolgára is kiszabadul a börtönből.     Klaus közkegyelmének mértéke példátlan a Cseh Köztársaság húszéves történetében. Az államfő a hét elején egy lapinterjúban közölte, hogy második mandátuma lejártáig (március 7.) még legalább egy újabb amnesztiát kíván kihirdetni.  A mostani amnesztiát ért bírálatokat eddig nem kommentálta a köztársasági elnök.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?