A cseh kormányfő szerint Csehország függősége az orosz kőolajtól 2025-től megszűnik

Petr Fiala

Az olaszországi kőolajszállítások 2025-től teljes mértékben fedezni fogják Csehország szükségleteit, Csehország függősége az orosz kőolajtól ezzel  megszűnik – jelentette be Petr Fiala cseh kormányfő kedden az észak-csehországi Nelahozevesben, amikor meglátogatta a csehországi gáz és kőolajvezetékeket kezelő Mero állami vállalat központi telepét.

A kormányfő szerint az ehhez szükséges megállapodás a Mero és a Transalpoki Kőolajvezetéket (TAL) működtető konzorcium között már létrejött.

Petr Fiala elmondta: a TAL kötelezte magát, hogy 2025-re évi négymillió tonnával növeli a Csehországba irányuló kőolaj mennyiségét vezetékeiben. Így évente mintegy 8 millió tonna kőolaj érkezhet a TAL vezetékeken keresztül Csehországba. A projekt megvalósításának költségei 1,6 milliárd koronát tesznek ki, ezt a Mero állja.

A TAL kőolajvezeték az olaszországi Triesztből a bajor Ingolstadtba vezet, onnan az IKL elágazás a csehországi Kralupyba. Eddig Csehország a kőolajszükségletének jelentős részét a Barátság vezetéken keresztül Oroszországból szerezte be.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?