A CIA „kedvence”

Ami a körözött terroristák „csúcslistáját” illeti, azon Oszama bin Laden mellett a legérdekesebb személy Imad Mugnija, akiről most – vélhetőleg mintegy másfél évtizeddel ezelőtt készült – fényképet is közzétettek, bár azóta már két plasztikai műtéten is átesett.

Ami a körözött terroristák „csúcslistáját” illeti, azon Oszama bin Laden mellett a legérdekesebb személy Imad Mugnija, akiről most – vélhetőleg mintegy másfél évtizeddel ezelőtt készült – fényképet is közzétettek, bár azóta már két plasztikai műtéten is átesett. Ezt az embert tartják az elmúlt évtizedek legügyesebben rejtőzködő terroristájának. Ő irányította 1983 októberében azt a több száz ember életét kioltó robbantásos merényletet, amelyet Libanonban hajtottak végre egy ottani amerikai katonai laktanya ellen. Két évvel később gyilkossággal együtt járó géprablásban is részt vett. Egy jól értesült forrás szerint szeptember tizenegyedike előtt Mugnija volt az amerikai titkosszolgálat első számú célpontja.

Bin Ladent leszámítva több amerikai haláláért felelős, mint bármely más terrorista. 1994-ben Mugnija „véletlenül” éppen Szudánban tartózkodott, ahol felvette a kapcsolatot az al-Kaida vezetőjével. Bin Ladent főleg Mugnija bejrúti „stratégiája” érdekelte: még a nyolcvanas években annyira elszaporodtak a terrorakciók abban a térségben, hogy Ronald Reagan elnök kénytelen volt kivonni a tengerészgyalogságot. Mugnija hasonló lépéseket tanácsolt bin Ladennek. A találkozó szintén jót tett a Hezbollah és az al-Kaida együttműködésének. Az utóbbi néhány évben nem sok hiányzott, hogy elfogják. 1995 áprilisában egy polgári repülőgépen tartózkodott, amelynek eredeti útvonaltervében egy szaúdi közbenső leszállás szerepelt. Washington ezért felkérte a rijádi vezetést: engedélyezze az FBI embereinek, hogy szaúdi területen letartóztathassák. Szaúd-Arábia úgy döntött, hogy nem ad leszállási engedélyt, az ügynökök csak a gép halvány körvonalait figyelhették meg alulról. 1996-ban a CIA kapott egy fülest, hogy Mugnija Katarba készül, ezért ott vártak rá – hiába. (i-t, i-x)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?