A britek szerint Putyin még az eddigieknél is „barbárabb” módszerekhez folyamodhat

Dominic Raab

Vlagyimir Putyin orosz elnök az eddigieknél is barbárabb módszerekhez folyamodhat az Ukrajna elleni háborúban, válaszul az orosz támadás miatt Moszkva ellen érvénybe léptetett súlyos nyugati szankciókra – mondta kedden Dominic Raab brit miniszterelnök-helyettes.

Raab a Sky News brit kereskedelmi hírtelevíziónak nyilatkozva kijelentette: az ukrajnai hadjárat kezd „sokkal veszélyesebb szerencsétlenséggé” alakulni Putyin számára, mint ahogy azt az orosz államfő valaha is gondolta volna.

Hozzátette: Nagy-Britannia szövetségeseivel együtt mindent megtesz az orosz háborús gépezet gyengítésére, de Ukrajnában elhúzódó konfliktussal kell számolni.

Raab szerint Oroszország akkor sem számíthat arra, hogy a háború véget ér, ha sikerül elfoglalnia Kijevet, mivel ebben az esetben az ukránok gerilla-hadviselésre rendezkednének be, és ez megoldhatatlan helyzet kialakulását jelentené Putyin katonai céljainak teljesítése szempontjából.

Ebben a helyzetben – és a nyugati szankciókra adott válaszként is – fennáll az a veszély, hogy Putyin egyre barbárabb módszerekhez folyamodik az ukrajnai háborúban – mondta a brit miniszterelnök-helyettes.

Ennek lehetőségére Boris Johnson brit miniszterelnök is felhívta a figyelmet.

A BBC brit közszolgálati médiatársaság ismertetése szerint Varsóban tartott, keddi sajtóértekezletén Johnson kijelentette: egyértelmű, hogy Putyin kész barbár, válogatás nélküli módszerekhez folyamodni civilek ellen, például úgy, hogy lakótelepi magasházak ellen intéz rakétatámadásokat.    

Arra a kérdésre, hogy támogatná-e repüléstilalmi övezet kialakítását Ukrajna légterében, Dominic Raab a Sky News-interjúban azt mondta: ahogy azt Ben Wallace védelmi miniszter is már egyértelművé tette, a Nyugat nem folyamodik ehhez a módszerhez, mert ez a gyakorlatban orosz katonai repülőgépek lelövését jelentené.

A brit védelmi minisztérium kedden ismertetett, katonai hírszerzési adatokon alapuló helyzetértékelése szerint Oroszországnak eddig nem sikerült ellenőrzése alá vonnia Ukrajna légterét, és az orosz hadvezetés emiatt az éjszakai műveletekre helyezi át a hangsúlyt az orosz alakulatok veszteségeinek mérséklése végett.

A tárca szerint a Kijev ellen vonuló orosz egységek nem sokat haladtak előre az elmúlt 24 órában, valószínűleg a folytatódó logisztikai problémák miatt.

A minisztérium által idézett hírszerzési adatok szerint az orosz hadsereg fokozta tüzérségi tevékenységét Kijevtől északra, valamint Harkiv és Csernihiv közelében.

A nehéztüzérség bevetése sűrűn lakott városi körzetekben jelentősen emeli annak a kockázatát, hogy a hadműveleteknek civilek esnek áldozatául – áll a brit védelmi minisztérium keddi hírszerzési helyzetértékelésében.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?