A brit média egyetlen új román munkavállalóról tud

<p>A brit média a román és a bolgár munkavállalók tömeges bevándorlását jósolta még azelőtt, hogy január 1-jén számukra is megnyílt a szigetország munkaerőpiaca, mégis e két országból eddig mindössze egyetlen új vendégmunkásról tudni; a 30 éves román Victor Spirescu azonnal országos hírnévre tett szert a vele készített interjúknak és a televíziós képeknek köszönhetően.</p>

Spirescut nagy meglepetésére tengernyi kamera és két parlamenti képviselő fogadta a Londontól északra lévő Luton repülőterén, miután leszállt a Marosvásárhelyről érkező járat. Azért csak rá figyeltek, mert ő volt az egyetlen, aki először lépett be Nagy-Britanniába, a többi utas nagy része már régebb óta az országban él.    "Nem azért jöttem, hogy kifosszam az országukat, hanem azért hogy dolgozzak, és utána visszautazzak a hazámba" - jelentette ki első nyilatkozatában a fiatalember, akinek a menyasszonya Erdélyben maradt. Mint mondta, annyi pénzt akar összegyűjteni, amennyiből fel tudják újítani nemrég vásárolt házukat.      A The Daily Telegraph című lap tudósítója még Spirescu falujába, a Szeben megyei Magaréba (Pelisor) is elutazott, hogy düledező házuk előtt lefényképezze a menyasszonyt, a 19 éves Catalina Curceant.    Spirescu, aki a The Times szerint Romániában pásztorként, villany-, illetve gépszerelőként dolgozott, Nagy-Britanniában azonnal munkát kapott egy autómosóban. Mint mondta, nehezen tud napirendre térni afelett, hogy országos hírűvé vált: "Amikor bemegyek egy szupermarketbe, mindenki engem néz. Hallottam, amikor egy kislány azt mondta az édesanyjának: Nézd itt van az a fazon a tévéből!" - mesélte a Sky News hírtévének vasárnap. Akivel csak találkozott eddig Angliában, mindenki barátságos volt - tette hozzá.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?