A brit légierő négy vadászgépe érkezett járőrszolgálatra Romániába

Eurofighter Typhoon

A brit légierő négy vadászgépe érkezett csütörtökön járőrszolgálatra Romániába, a Fekete-tenger partvidékén lévő Mihail Kogalniceanu katonai támaszpontra – tudatta csütörtökön a román védelmi minisztérium.

A Royal Air Force (RAF) Eurofighter Typhoon típusú brit harci repülőgépei és az ezeket kiszolgáló 150 katona NATO-parancsnokság alatt végeznek megerősített járőrszolgálatot a NATO keleti szárnyának légterében a következő négy hónapban.

A RAF vadászgépei korábban – az ukrajnai háború előtt – beütemezett küldetésre érkeztek Romániába és – a 2017-es, 2018-as, és tavalyi alkalom után – immár negyedszer vesznek részt a román légierő gépeivel közös műveletekben Romániában. A közös légtérvédelmi járőrszolgálat a reagáló- és elrettentőképesség növelését, a román és a szövetséges légierők együttműködésének erősítését szolgálja – olvasható a bukaresti védelmi tárca közleményében.

A korábbi alkalmakhoz képest most sokkal több (amerikai, francia, belga, portugál, olasz és német) katona állomásozik a NATO legnagyobb romániai támaszpontján, az ukrajnai háború kezdete óta pedig eddig is 17 román és nyolc amerikai F-16-os harci repülő, valamint nyolc olasz és három német Eurofighter Typhoon vadászgép teljesített járőrszolgálatot a román légtérben.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?