A bolgár ellenzék a kormány lemondását követeli

Szófia |

A jobboldali bolgár ellenzék a szocialisták vezette koalíciós kormány lemondását követeli, az országtól megvont európai uniós pénzekre hivatkozva.

Ivan Kosztov volt kormányfő azt mondta kedden a parlamentben, hogy nem is annyira az 500 millió euróra rúgó pénzek elvonása lesújtó, mint inkább az Európai Bizottság súlyosan elmarasztaló jelentése, amelynek nyomán a külföldi befektetők kivonulása fenyeget, és az sokkal rosszabb következményekkel járna, mint az EU-pénzek megvonása. Brüsszel a bulgáriai korrupcióval és az EU által adott anyagi eszközök szabálytalan felhasználásával indokolta a pénzsegély elvonását. A bolgár tejtermelők már hatodik napja tüntetnek az EU-támogatások folyósításának leállítása ellen. Az ország déli részén szerdán összecsaptak a rend fenntartására kivezényelt rendőrökkel. Az ellenzék által kezdeményezett bizalmatlansági indítványról kedden vita folyt a bolgár parlamentben. Ez már a hatodik ilyen ellenzéki indítvány Szergej Sztanisev kormányának három évvel ezelőtti hivatalba lépése óta. (MTI)
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?