A Blikk szerint ellopták a paksi beruházás titkos dokumentumait

Budapest |

<p>A Blikk információi szerint ismeretlenek ellopták egy autóból a Paksi Atomerőmű bővítésének titkos dokumentumait, az ORFK kommunikációs szolgálata az MTI-vel szombaton azt közölte, a Budapesti Rendőr-főkapitányság nyomozást indított lopás gyanúja miatt.</p>

Az eset még néhány hete történt, és a lap szombati számában azt írta, kormányközeli forrásból értesültek a történtekről. A Blikk úgy tudja, a Paksi Atomerőmű egyik vezetőjének a gépkocsiját törték fel a budapesti Belgrád rakparton. A férfi az autóban néhány percre őrizetlenül hagyta laptopját és néhány adathordozót, melyeken - a kormányközeli forrás szerint - a Paks2 beruházással kapcsolatos tervek szerepeltek.

A Blikk megkeresésére a Miniszterelnökség annyit válaszolt, lapértesüléseket nem kívánnak kommentálni. Az MTI megkeresésére az ORFK kommunikációs szolgálata a Blikknek adott válaszát ismételte meg szombaton késő este. E szerint "az Ön által említett ügyben a Budapesti Rendőr-főkapitányság Kiemelt Ügyek Főosztálya lopás bűntett elkövetésének gyanúja miatt nyomozást folytat ismeretlen tettes ellen". Közölték azt is, a nyomozás érdekeire tekintettel jelenleg bővebb tájékoztatást nem adhatnak. 

A Blikkben megjelentekkel kapcsolatban Szél Bernadett LMP-s képviselő, az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának tagja közleményben tudatta, hogy a testület következő, csütörtöki ülésén az ügy napirendre vételét kéri, és tájékoztatást kér az illetékes szervektől az állítólagos paksi adatlopási ügyről.

Az Együtt is közleményt adott ki, amelyben fel szólították a kormányt, Pintér Sándor belügyminisztert és Lázár János Miniszterelnökséget vezető minisztert, hogy tisztázzák a Paks2 terveinek ellopásáról szóló híreket. Az Együtt arra is felszólította a kormányt, hívja össze a nemzetbiztonsági bizottság rendkívüli ülését, és ott adjanak tájékoztatást minden parlamenti párt képviselőjének.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?