A Biden-adminisztráció változatlanul nyomást gyakorol Izraelre egy „humanitárius szünet” érdekében

Joe Biden

Az amerikai kormányzat változatlanul sürgeti az izraeli kormányt, hogy egyezzen bele egy „humanitárius szünetbe” a Gázai-övezetben zajló katonai műveleteket illetően – jelentette ki hétfőn a Fehér Ház nemzetbiztonsági szóvivője.

John Kirby újságírók számára tartott online beszélgetésen úgy fogalmazott, hogy „továbbra is hiszünk egy átmeneti humanitárius szünet értékében bizonyos célok elérése érdekében – így dolgok bejuttatását és emberek kijuttatását illetően”. Hozzátette, hogy Izrael mellett más regionális partnerekkel is zajlanak egyeztetések, de ennek a folyamatnak az elején tartanak, így egy „humanitárius szünet” időtartamáról sem lehet egyelőre pontosat tudni.

Arra a kérdésre, elképzelhető-e, hogy Izrael vállaljon szerepet a Gázai övezet feletti ellenőrzésben, a Fehér Ház Nemzetbiztonsági Tanácsának koordinátora azt mondta, hogy a regionális partnerekkel erről is zajlanak egyeztetések, de megállapította, hogy a történtek után a radikális iszlamista Hamász többé nem gyakorolhat ellenőrzést a palesztin terület felett.

John Kirby ugyanakkor határozottan cáfolta az iráni külügyminiszter szavait, aki hétfőn azt állította, hogy az Egyesült Államok az elmúlt három napban arról értesítette, hogy tűzszünet elérésére törekszik a Gázai övezetben. A nemzetbiztonsági szóvivő azt mondta, hogy a humanitárius tűzszünet érdekében lépnek fel, ami lehetővé teszi, hogy a Hamász elengedje a Gázában tartott túszokat is. Hozzátette, hogy Teherán számára a washingtoni adminisztráció világossá tette, hogy következményekkel járna, ha a konfliktus kiszélesítését akarná elérni.

Az Egyesült Államok több nagyvárosában lezajlott hétvégi palesztinpárti tüntetésekre vonatkozó kérdésekre John Kirby azt mondta, hogy az adminisztráció tiszteletben tartja a békés tiltakozás jogát, ugyanakkor elfogadhatatlannak tartja az antiszemita megnyilvánulásokat, ide értve bizonyos szimbólumok használatát. Az adminisztráció megérti a zsidó közösség aggodalmát, és komolyan veszi a történteket, valamint látja, hogy a zsidóellenesség növekszik, nemcsak az Egyesült Államokban, hanem világszerte is – fűzte hozzá a fehér házi illetékes.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?