A belga kormányfő kritizálta Törökországot, mert kíséret nélkül toloncolta ki az egyik brüsszeli merénylőt

Brüsszel |

<p>Bírálta Törökországot Charles Michel belga kormányfő a CNN televíziónak adott szerdai interjújában, mert a török hatóságok kíséret nélkül engedték Hollandiába visszarepülni Ibrahim el-Bakraouit, a brüsszeli robbantások egyik elkövetőjét.</p>

Charles Michel elmondta: Bakraoui veszélyes volt, ezért meglepő Törökországtól és elnökétől, hogy török hatósági személyek kísérete nélkül engedték repülőre szállni és visszatérni Hollandiába. A belga kormányfő emellett nehezményezte, a török hatóságok nem tájékoztattak időben arról, hogy pontosan mikor és hova érkezik Bakraoui.

Michel hozzátette, parlamenti vizsgálatot indítanak, hogy kiderítsék, "miképpen kezelték a Belgium és a különböző országok, köztük Törökország közti kommunikációt".
    
Bakraouit a török hatóságok tavaly nyáron kitoloncolták, és erről jelentést küldtek a belga szerveknek, amelyben leírták: a férfi megpróbált Szíriába jutni, hogy csatlakozzon egy szélsőséges fegyveres szervezethez. Mivel a belga hatóságok nem tudták kimutatni Ibrahim el-Bakraouinak az Iszlám Állam nevű dzsihadista csoporthoz fűződő kapcsolatát, figyelmen kívül hagyták a figyelmeztetést.
    
A holland hatóságok korábban közölték, hogy azért nem vették őrizetbe a repülőtéren Bakraouit, mert ez idő tájt nem volt európai vagy nemzetközi figyelmeztetés vele kapcsolatban.
    
Recep Tayyip Erdogan török elnök a CNN-nek adott múlt heti interjújában közölte, a belga hatóságok a kitoloncolásról szóló tájékoztatást követően kértek további információkat a brüsszeli robbantások egyik elkövetőjéről. Emellett kijelentette, Belgium és Hollandia úgy tűnik nem értették, mit jelent az, hogy dzsihadista, és sok európai ország nem tulajdonított jelentőséget a terrorizmus elleni közös fellépésről szóló török felhívásoknak.
    
Jan Jambon belga belügyminiszter március végén a törvényhozás tagjai előtt felszólalva a rendőrség egyik tisztségviselőjét okolta azért, hogy tavaly szem elől tévesztették Ibrahim el-Bakraouit. Hangsúlyozta, nem egy szervezetet vagy egy igazgatóságot hibáztat, mindössze egyetlen személy mulasztása okozta a problémát, aki túl későn kért további tájékoztatást a török féltől. "Valaki hibázott a rendőri apparátusunkból" - mondta.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?