978 ezer fővel nőtt Németország lakossága

Berlin |

<p>Németország lakossága 82,2 millióra emelkedett 2015-ben a német statisztikai hivatal tájékoztatása szerint.</p>

A növekedés 978 ezer fő, a népesség 1,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit – ennél nagyobb csak a német újraegyesítéskor volt.A növekedés a vándorlási többletből adódik. Az éves elhalálozások száma nőtt, ám ezt bőven kiegyenlítette az erőteljes bevándorlás: a 2014-es 550 ezerről 1 139 000-re emelkedett.Tavaly év végén 8,7 millió külföldi állampolgár élt Németországban, ami 14,7 százalékos növekedés az egy évvel korábbihoz képet. A német állampolgárok száma 73,5 millió volt, 0,2 százalékkal csökkent. A külföldi állampolgárok aránya így a 2014-es 9,3 százalékról 10,5 százalékra emelkedett. Bajor miniszter: vissza kell küldeni a menekülteketA bajor kormány egyik vezető tisztségviselője szerint az elkövetkező három évben több százezer Németországba érkezett menekültet vissza kell küldeni származási országába.Markus Söder pénzügyminiszter erről a Der Spiegel hetilapnak nyilatkozott. Angela Merkel pártja, a CSU tekintélyes politikusa álláspontját azzal indokolta, hogy egy teljesen idegen kultúrkörből ilyen sok embert a legjobb szándék ellenére sem lehet sikeresen integrálni. Arra is utalt, hogy a szövetségi belügyminisztérium értékelése szerint egyes származási országok – mint például Afganisztán és Irak – már biztonságos országnak számít, azaz visszaküldhetők a menekültek. „És valamikor Szíriában is véget ér a polgárháború” – tette hozzá. A német törvény szerint a menekülés okainak megszűnése esetén az emberek visszaküldhetők származási országukba.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?