500 és 1250 euró közötti összeg lesz a menekültek elszállásolása utáni támogatás

pénz euró

Kedden megszavazták a parlamenti képviselők az ukrajnai helyzettel kapcsolatos további intézkedésekről szóló törvényt. A menekültek elszállásolási támogatása 500 és 1250 euró közötti összeg lehet, attól függően, hogy a tulajdonos hány helyiséget bocsát a menekültek rendelkezésére.

A végleges támogatási összeget kormányrendelet fogja megszabni. A támogatást az ott töltött éjszakák száma alapján fizetik. A menekültnek áprilistól kell kötelezően bejelentenie az önkormányzatnál, hogy szállást kapott a településen.

A szállásadó az önkormányzattól, a település a kormánytól, az pedig a pénzügyminisztériumtól kéri a támogatás kifizetését. A nagyobb szálláshelyek kérdését a belügyminisztérium szerint külön kormányrendelettel oldják meg. A vállalkozók a közlekedési tárcától kapják majd az elszállásolásért járó támogatást.

Ha a menekült nem tud szállást találni menekülttáborban vagy más humanitárius központban, és magánszemély sem kap támogatást az elszállásolásáért, akkor a humanitárius központtól kellene lakhatási támogatást kapnia.

A menedékkérők az ideiglenes menedékjog kérvényezése után azonnal munkát vállalhatnak, ha ukrán állampolgárok. Más országok állampolgárai a rendőrségen kérvényezhetnek ideiglenes vagy állandó letelepedési engedélyt, és annak elbírálásáig az ország területén tartózkodhatnak. A menedékkérőnek nem a rendőrséget, mint eddig, hanem az önkormányzatot kell értesítenie, ha változik a tartózkodási helye és a lakcíme.

A törvénymódosítások akkor lépnek hatályba, amikor a törvénytárban megjelenek.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?