19 évre ítélték Alekszej Navalnijt

Alekszej Navalnij

Fegyházban letöltendő 19 évi szabadságvesztésre ítélték pénteken Alekszej Navalnij ellenzéki politikust.

Az ítéletet a moszkvai városi bíróság a Vlagyimir megyei 6. számú, melehovói börtönben megtartott kihelyezett, zárt ülésén hozta meg, ahol Navalnij a rá korábban kirótt kilencéves szabadságvesztését tölti, amelyet csalás és a bíróság megsértése miatt szabtak ki rá 2021-ben.

Az ellenzéki az ítéletet politikai indíttatásúnak minősítette. Egy nappal a kihirdetése előtt azt mondta, hogy hosszú, sztálini büntetésre számít.  

A vádpontok között szerepelt egyebek között a szélsőséges csoport létrehozása, a szélsőségességre való felhívás, az állampolgárok jogait sértő nonprofit szervezet létrehozása, szélsőséges tevékenység finanszírozása, kiskorúak veszélyes cselekményekbe való bevonása és a nácizmus rehabilitálása. A 47 éves vádlottra az ügyész 20 évi szabadságvesztést kért.

Navalnij a július 20-án az utolsó szó jogán elmondott beszédében egyebek mellett kijelentette:

Oroszországban mindenki tudja, hogy teljesen védtelen, aki a bíróságon keresi az igazságot" és "az ilyen ember ügye reménytelen.

A vádlott szerint Oroszország több nagy ugrást is tett, mindenkit szétlökve, de aztán megcsúszott és robajjal összeomlott, mindent lerombolva maga körül, és most sárban vagy vértócsában vergődik, törött csontokkal. Hangot adott álláspontjának, mely szerint Oroszország előbb-utóbb újból felemelkedik, és „rajtunk múlik, hogy mire támaszkodik majd a jövőben”.

Alekszej Navalnij Vlagyimir Putyin orosz elnök politikájának bírálójaként vált ismertté. 2020 augusztusában, egy szibériai út során, nyugati laboratóriumok szerint idegméreggel támadást követtek el ellene. Külföldi gyógykezelése után, 2021 januárban visszatért Moszkvába, ahol letartóztatták, majd egy korábbi, felfüggesztett, csalás miatti szabadságvesztésének letöltésére ítélték, miután a hatóságok szerint megsértette a feltételes szabadlábra helyezés előírásait. Ezt követően újabb eljárások indultak ellene, egyebek között terrorizmus címén is.

 2021 júniusában bíróság tiltotta be Navalnij regionális irodáinak és korrupcióellenes alapítványának működését.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?