A Pentagon után a NASA is megkezdte az ufókutatást

űrlény

Megkezdte munkáját az amerikai űrkutatási hivatalnál (NASA) egy mindeddig példa nélkül álló testület, amelynek különböző tudományágakat képviselő tagjai az „azonosítatlan légi jelenségeket” (UAP) tanulmányozzák.

A 16-fős testület különösebb hírverés nélkül, hétfőn ült össze először, hogy hozzákezdjen a köznyelvben ufóként emlegetett észlelések kutatásához a – kormányzati és kereskedelmi – polgári repülésben összegyűlt adatok alapján.

A NASA-kutatás független attól a vizsgálattól, amelyet a Pentagon indított az azonosítatlan légi jelenségek ügyében a katonai repülőgépek által jelentett és védelmi és hírszerzési szakértők által elemzett észlelések nyomán.

A két egyidejű kutatás fordulópontot jelent az amerikai kormány hozzáállásában, amely az 1940-es évektől a közelmúltig elutasította, hogy komolyan vegye az azonosítatlan repülő tárgyak (ufo) jelenségét. A hivatali nyelvben mindazonáltal az azonosítatlan légi jelenség elnevezés váltotta fel a repülő csészealjként is emlegetett ufókat.

Az „ufókutató” testület létrehozását júniusban bejelentve a NASA leszögezte, hogy „nincs bizonyíték az UAP-ok földönkívüli eredetére”. A Pentagon egy évvel korábban publikált jelentése sem talált elég adatot a 2004 óta történt több mint 140 katonai „ufóészlelés” természetének meghatározásához.

Vezető védelmi és hírszerzési tisztségviselők öt hónappal ezelőtt egy kongresszusi meghallgatáson elmondták, hogy a katalogizált UAP-észlelések száma időközben 400-ra emelkedett, de sok jelenségnek máig nem tudják a magyarázatát.

A magyarázatra váró jelenségek között szerepelnek olyan repülő tárgyak, amelyeknek sebessége vagy manőverezési képessége meghaladja az ismert repülési technológiák teljesítményét, vagy amelyeknek nincs látható meghajtóeszközük vagy repülésellenőrző felületük.

A NASA kutatócsapata 2023 közepére ígéri első jelentésének közzétételét.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?