Közgyűlést tartott az Összefogás

összefogás

Az Összefogás célja változatlanul a magyar képviselet egységbe kovácsolása, azon belül a polgári konzervatív értékrend képviselete.

Közgyűlést tartott az Összefogás mozgalom ma Komáromban. A délelőtt 10 órakor kezdődő eseményen bemutattuk és megvitattuk a hárompárti tárgyalások menetét és eddigi eredményeit. Az Összefogás közgyűlése továbbra is kitart a magyar egység mellett.

A Közgyűlés határozatban szavazta meg a három tárgyalódelegáció és a három párt elnöksége által jóváhagyott és bemutatott dokumentumokat: a tartalmi téziseket, valamint a márciusban lefektetett szerkezeti alapelveket. Az Összefogás fontosnak tartja, hogy az egység mellett a szakmaiság és a tartalmi megújulás is a Szövetség létrejöttének hozománya legyen.

Abban egyeztünk meg, hogy a felsőbb szervek elé jóváhagyásra a leegyezett dokumentumokat visszük. Az alapszabályról még nem szavaztunk, mivel erről még nem született teljes megállapodás a három párt között” - mondta Mózes Szabolcs, az Összefogás elnöke. Ezért az elnökség a korábban már részlegesen a sajtónak is bemutatott alapegyezséget vitte a Közgyűlés elé.

A Közgyűlés döntött a regionális építkezésről. A helyi munkát járási koordinátorok fogják végezni, akiket a következő napokban választanak meg és neveznek ki.

A Közgyűlés határozatban szavazott arról, hogy a mozgalom a polgári konzervatív értékrend mellett kötelezi el magát, a Szövetségen belül platformként ezt a politikát fogja felvállalni és képviselni.

2021. 06. 19. Komárom

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?