Zurian: Peter Tóth vallomása fontos, de ez nem jelenti azt, hogy büntetlen marad

Branislav Zurian

Branislav Zurian, a Nemzeti Bűnüldöző Ügynökség (NAKA) igazgatója azt mondta, az, hogy Peter Tóth tanúként együttműködött a rendőrséggel a Kuciak-gyilkosság felderítésében, nem azt jelenti, hogy büntetlen marad. Zurian erről a közösségi médiában közzétett videójában beszélt.

„Hogy kapcsolatban vagyunk és kommunikálunk, természetesen még nem jelenti azt, hogy büntetlen marad" - mondta a NAKA igazgatója a SIS egykori munkatársával kapcsolatban. Zurian egy videósorozatban beszélt Tóthról, kitérve arra, hogy ő volt az, akivel Tóth elsőként kapcsolatba lépett, miután 2018. szeptemberében letartóztatták a Kuciak-gyilkosság gyanúsítottjait.

Ez megegyezik azzal, amit Tóth a Speciális Büntetőbíróság szenátusa előtt mondott, nevezetesen, hogy Alena Zs. letartóztatása után rájött, ki volt az a személy, akivel kommunikált, miközben Marian. K. a váltóhamisítás miatt őrizetben volt. Ezek alapján a bíróságon később kijelentette, szerinte nem fér kétség ahhoz, hogy Marian K. és Alena Zs. tervelte ki az újságíró meggyilkolását.

Zurian azt mondta, kezdetben nem volt könnyű kommunikálni Tóthtal, de később nyíltan beszélt, Zurian jegyzőkönyvbe vette, amit elmondott, és továbbította a nyomozónak. „A nyomozó ennek alapján kezdett intézkedni" - tette hozzá Zurian.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?