Zord jövő: még kevesebb magyar gyerek

Pozsony |

<p>Gyurgyík szerint területi bontásban nagy az eltérés a magyar születések és az iskolai beíratások számaránya között.&nbsp;A jelenség főként a keleti régiókban figyelhető meg.</p>

A járási szinten tapasztalható különbségek abból adódnak, hogy a magukat romának valló, vagy romaként anyakönyvezett gyerekeket is magyar iskolába íratják. „A csökkenést a magyar körben realizálódó roma születések lassíthatnák, de itt is sok a bizonytalansági tényező és csak néhány járásra lehet ezzel kapcsolatban konkrétumokat megfogalmazni” – magyarázza a szakember.
Vegyes házasságok 

A legtöbb magyar gyermek természetesen a két magyar többségű járásban, a Dunaszerdahelyiben és a Komáromiban születik. A legnagyobb lemorzsolódás pedig a Pozsonyi, a Nyitrai és a Kassai járásban figyelhető meg, illetve az asszimiláció szempontjából Kassa városa a legproblémásabb.  „A vegyes házasságokban született gyermekeknek csak a 20 százalékát anyakönyvezik magyarként” – figyelmeztet a szakember. Az asszimiláció mellett egyéb tényezők is negatívan befolyásolják a gyermekvállalási kedvet. A következő aspektus a magyar házasságkötések arányának csökkenése, mely a 90-es évek második felétől mutatkozik. Tény, hogy az élettársi párkapcsolatban élők kisebb arányban vállalnak gyermeket.  „Összességében véve a magyar lakosság elöregedett, 3–4 évvel idősebb nemzet vagyunk a szlováknál, és ezen belül a házasságkötési ráta is alacsonyabb a magyarok körében” – állítja Gyurgyík. 

Gazdasági okok 

A felsoroltak mellett nagyon komoly szerepet játszanak a gazdasági tényezők, a megélhetés miatt egyre többen élnek külföldön, és idővel ott házasodnak meg. Ráadásul a szlovák szociális politika sem kedvez a gyermekvállalási kedvnek. 

További befolyásoló tényező, hogy egyre inkább kitolódik a szülő nők kora. Ma már jóval több nő tanul, jóval magasabb az értelmiségi nők száma, többen építenek karriert. Gyurgyík László szerint kevés az esély arra, hogy az eddig karrierjük építésével elfoglalt 30–40 év közötti nők nagyobb számban szülni kezdenek. A szakértő arra is felhívja a figyelmet, hogy nemzetközi viszonylatban, például Németországban a 40 éves nők fele nem szült, és nem is szül. Az értelmiségi lét sem kedvez a klasszikus családmodellnek.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?