Žilinka szerint húzzák az időt Ficóék ügyében

Maroš Žilinka
Pozsony |

Maroš Žilinka főügyész átvizsgálta az Alkony-ügy aktáit, és 55 napos késedelmet állapított meg az eljárás menetében. Éppen ezért felszólította a Speciális Ügyészség munkatársait, hogy haladéktalanul hozzanak döntést a hatóságok eljárása ellen benyújtott panasz ügyében.

A Nemzeti Bűnüldöző Ügynökség (NAKA) még áprilisban hajtotta végre az Alkony (Súmrak) fedőnevű akciót, amelyben Robert Fico korábbi miniszterelnököt és Robert Kaliňák volt belügyminisztert (mindketten Smer) bűnszervezet létrehozásával, hivatali jogkörrel való visszaéléssel és adótitok veszélyeztetésével gyanúsítják. Fico az eljárás megkezdése után panaszt nyújtott be, amelyről a Speciális Ügyészség ügyészének kellene döntenie, de ez eddig nem történt meg.

Néhány héttel ezelőtt Fico védőügyvédje nyílt levélben hívta fel a figyelmet arra, hogy szerinte szándékosan húzzák az időt, ezért Žilinka is vizsgálódni kezdett az ügyben. Végül Ficóéknak adott igazat, szerinte a rendőrség késve adta át a nyomozati iratokat a speciális ügyészség munkatársának, majd ő is késlekedett, amikor a panaszról döntő ügyésznek kellett átadnia a dokumentumokat. A főügyész emellett felszólította a speciális ügyészt, hogy fogadjon el olyan intézkedéseket, amelyeknek köszönhetően a továbbiakban már nem kerülhet sor hasonló időhúzásra.

A Speciális Ügyészség ezt a felszólítást megalapozatlannak tartja, mondván: Žilinka hivatalának nincs kompetenciája arra, hogy hasonló esetekben vizsgálja, történt-e időhúzás vagy sem.

(nar, Denník N, TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?