Maroš Žilinka
Žilinka: A választás az igazságszolgáltatásba vetett bizalom megújítására kötelez
A parlament belém vetett erős bizalma nemcsak nagy megtiszteltetést, hanem elsősorban rendkívüli kötelezettséget jelent. Ezt Maroš Žilinka főügyészjelölt közölte a parlament csütörtöki (december 3.) szavazásával kapcsolatban, amely során őt választották meg a Főügyészség élére.
„Ez kötelezettséget jelent az iránt, hogy visszaállítsuk az állampolgárok igazságszolgáltatásba vetett bizalmát, illetve azt a meggyőződést, hogy a törvény előtt mindenki egyenlő. Ezt csak úgy érhetjük el, ha az ügyészség működése nyitott és átlátható lesz, és az intézmény csakis a jogot, az igazságosságot és a közérdeket fogja szolgálni” – hangsúlyozta Žilinka, aki készen áll, hogy mindent megtegyen a cél megvalósításáért. „Ezt nem csak a polgárok, de minden tisztességes ügyész megérdemli” – tette hozzá.
A csütörtöki szavazáson a parlament Maroš Žilinkát választotta főügyésszé. A főügyészt Zuzana Čaputová államfőnek kell kineveznie. Megválasztását 132 képviselő támogatta a jelenlevő 147-ből. A főügyész megbízatása hét évre szól.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.