Žiga: Nincs okom feltételezni, hogy a koalíció ne lenne képes még legalább három évig fennmaradni

Peter Žiga

Peter Žiga (Hlas), a parlament vezetésével megbízott alelnök az STVR Sobotné dialógy című műsorában kijelentette, hogy a kormánykoalíció teljesíti a programnyilatkozatában foglaltakat. Úgy véli, nincs oka feltételezni, hogy a koalíció ne lenne képes még legalább három évig fennmaradni. Vitapartnere, Viliam Karas (KDH) korábbi igazságügy-miniszter azonban inkább zavart, mintsem rendszerszintű megoldásokat lát a koalíció működésében.

Karas a kormányt tákolmánynak nevezte, és kijelentette, hogy az emberek életminősége és biztonsága nem javult a jelenlegi vezetés alatt.

Žiga szerint az, hogy Dušan Muňko, a Smer képviselője átlépett az SNS frakciójába, nem befolyásolja a koalíció működését. Karas viszont Muňko „átigazolását” a választók megtévesztésének tartja, mivel a képviselő hivatalosan továbbra is a Smer párt tagja.

Žiga úgy véli, az új házelnök megválasztása csupán idő kérdése. Nem tudta megmondani, hogy erre még idén vagy csak a jövő évben kerül sor, de jelezte, hogy több lehetőséget is mérlegelnek. Személy szerint szívesen látná Matúš Šutaj-Eštokot (Hlas) ebben a pozícióban. Hangsúlyozta, hogy a parlament munkája továbbra is zavartalanul folyik.

Karas szerint azonban az, hogy a koalíció még mindig nem választott házelnököt, a koalíció és a demokrácia válságát tükrözi. Emlékeztetett arra, hogy a KDH František Mikloškót jelölte a posztra, és ez az ajánlat továbbra is érvényes. Mikloškót olyan személynek tartja, aki képes párbeszédre és kapcsolatteremtésre, de megérti, hogy a döntés a kormány kezében van.

A KDH képviselője úgy véli, hogy a Michal Šimečka (PS) leváltását követően megüresedett parlamenti alelnöki poszt továbbra is a Progresszív Szlovákiát (PS) illetné. Žiga erre reagálva megjegyezte, hogy elfogadhatónak tartja Martin Dubéci, a Progresszív Szlovákia képviselőjének jelölését az alelnöki posztra.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?