Zichy Géza szerepe Pozsony zenekultúrájában

MARTINA ČIEFOVÁ

A 19. század első felében Pozsony fontos szerepet játszott Magyarország politikai, társadalmi és kulturális életében: a császári helytartó székhelye volt, itt tartották a rendi országgyűléseket, és itt volt több központi hivatal székhelye is. Emellett Bécs közelsége optimális feltételeket teremtett a város fejlődéséhez. Az 1848-as eseményeket és az 1867-es közigazgatási reformot követően megváltozott a város helyzete. A nemesség jelenléte kevésbé volt hangsúlyos, a polgárság kapott döntő szerepet, mely a nemesség példáját követve saját zenei kultúrát teremtett. Ezt mindenekelőtt a zenei társulások és énekkarok képviselték. Nagyon népszerű volt a koncertzene – a kisebb hangversenyeket zárt körben, általában a polgári szalonokban tartották. Itt műkedvelő és hivatásos zenészek találkoztak. Pozsony kultúrájához hozzátartozott az intenzív házi muzsikálás és a kamarazenélés.

A gazdag zenei élet nagymértékben befolyásolta a zongorajáték színvonalát is. A zongora nagyon közkedvelt lett, már a hangszer puszta birtoklása is társadalmi státust jelentett. A zongora fontossága és közkedveltsége főleg a helyi és az itt fellépő, vendégszereplő zongoraművészek nagyszerű művészi és technikai tudásának volt köszönhető. Megfordult a 19. századi Pozsonyban szinte a teljes európai elit, például Liszt Ferenc, Anton Rubinstein, Hans von Bülow, Julius Schulhof, Alexander Dreyschock, Allfred Jaël, Johannes Brahms, Rafael Joseffy, Clara Schumann, Sophia Menter. Ezek a művészek hozzájárultak a zongorajáték népszerűségéhez, együtt formálták a pozsonyi hallgatóság ízlését, finomították a helyi előadók előadásmódját, és hatottak a zenei repertoár kiválasztásának igényességére.

A félkarú csoda

Pozsony zenei életében kiemelkedő szerepet játszott Zichy Géza (1849. július 23., Sztára – 1924. január 15., Budapest). Ő volt a zenetörténet első félkarú zongoristája, azonkívül zeneszerző, karmester, író és nem utolsósorban a zenei élet mecénása. Nagyszombatban, majd Pozsonyban tanult, 1870-től Budapesten élt. Ott fontos tisztségeket töltött be: a Nemzeti Színház és az Opera intendánsa, a Zeneakadémia és a Nemzeti Konzervatórium elnöke volt. Pozsonyban az Egyházzenei Társaság (Kirchenmusikverein) és a pozsonyi énekkar tagjaként tevékenykedett, később a Toldy Kör tiszteletbeli tagjává és Pozsony díszpolgárává választották.

Zichy Géza gyerekkora óta vonzódott a zenéhez, és bár 14 éves korában egy vadászaton elveszítette a jobb karját, Pozsonyban zongoratanárt keresett magának. Emlékeiben azt írja: „Mindenáron zongorista akartam lenni, és azon törtem a fejem, hogyan lehet ezt megvalósítani.” Jogi tanulmányai mellett Zichy Marchner Augusztnál és Mayerberger Károlynál tanult ellenponttant. Budapestre költözése után Volkmann Róbertnél folytatta zenei tanulmányait, 1873 és 1878 között Liszt Ferenc tanítványa volt.

A körülmények ellenére Zichy elismert zongoristává vált: a 19. század 80-as éveiben komoly hírnevet szerzett Franciaországban, Belgiumban, Olaszországban, Skandináviában, Oroszországban és Észak-Amerikában. Bal kezének virtuozitása mindenkit lenyűgözött; Eduard Hanslick a kor legnagyobb zongoristacsodájának nevezte. Repertoárja semmiben sem maradt el kortársaiétól. Műsorán Bach, Mozart, Beethoven, Mendelssohn-Bartholdy, Schubert, Chopin és Liszt művei szerepeltek, valamint saját – bal kézre írt – darabjai. A műveket Zichynek saját adottságaihoz kellett igazítania, de ez sosem ment az eredeti hangzás rovására. Mintegy 40 évig tartott Zichy Géza zongoristakarrierje, amely 1866. március 25-én kezdődött a pozsonyi Redout nagytermében.

A hangversenyt jótékonysági céllal szervezték, és a pozsonyi énekkarok szereplőin kívül arisztokraták – az Almássy, az Esterházy, az Erdődy, a Pálffy, a Rossi, a Walterkirchen család tagjai – is felléptek. A műsorban elhangzott Zichy saját szerzeménye, a Magyar táncok, mely nagy siker aratott. A pozsonyi közönség el volt ragadtatva a játékától.

A jótékony mecénás

Zichy Géza a hangversenykörútjaiból befolyt jövedelmét szinte teljes egészében jótékony célokra fordította, valamint kulturális mecenatúrát folytatott belőle. Budapestre költözése után is szoros művészi kapcsolatban állt Pozsonnyal. 1878 és 1901 között tizenegyszer koncertezett a városban, a legemlékezetesebb talán közös fellépése volt Liszt Ferenccel. Erre az emlékezetes eseményre 1881. április 3-án került sor a Városi Színházban, a koncert bevételét – 2112 aranyat – Ján Nepomuk Hummel emlékműve építésére ajánlották fel. Az emlékműállítás előkészítésében Zichy is részt vett barátjával, Batka Jánossal, a neves pozsonyi levéltárossal.

Hosszabb szünet után Zichy 1887. január 19-én ismét hangversenyt adott Pozsonyban, a bevételt a gyermekotthonok javára ajánlották fel. A műsorban saját művei is szerepeltek, például a Nagy szonáta, a Nagy fantázia Don Juan témájára, a Magyar fantázia, bájos dalciklusa, a Künstlerfahrt és a Magyar fantázia hegedűre és zongorára. Az eseményt Batka János így összegezte: „A hangversenyt megnyitó szonáta Andante részében a művész gazdag lelki világát tárja elénk, és nyitja meg két szempontból is, az egyikben a grófot tiszteljük, a másikban Zichyt, az előadóművészt. A zongorista Zichy itt a szó szoros értelmében dalolt, és ebből igaz, nagy érzés fakadt. Ez óriási tapsvihart váltott ki a közönségnél, mely ráadást követelt. Ez a Dalok szöveg nélkül volt, mely nem kívánt már semmi szót, hogy meghasson.(…) Bravúros technikája által lenyűgöző valódi nemes művészetet produkált, mely Zichy saját őstulajdona marad, mert ezt a technikát, ezt a sajátos játékmódot neki kellett keresnie, neki, aki elveszítette jobb karját. Ez az egyedülálló technika helyt állott az ő tisztaságában, és helyt áll a jövőben is úgy, ahogy eddig mindig mindenhol, ahol Zichy gróf nemes célokat szolgálva szerepelt.”

Zichy Géza fontos szerepet játszott a pozsonyi Liszt Klub tevékenységében is. Liszt műveit népszerűsítve gondoskodott arról, hogy azok rendszeresen szerepeljenek a koncertpódiumokon. 1901. január 12- ei hangversenyének bevételét a Liszt Ferenc és Petőfi Sándor emlékművének felállítását szorgalmazó bizottságnak adományozta. Ez alkalommal saját, bal kézre írt Esz-dúr zongoraversenyét adta elő, amelynek műismertetésében Batka János a „felemelő érzést” és a „határtalan bűvöletet” emelte ki, amellyel a művész elkápráztatta a zsúfolásig megtelt koncerttermet: „Kettős aurával született – a költészet és a zene iránt, és ez gyökeret eresztett az ő karakterében és a szívében is. (...) Ez a kizárólag jótékony vagy nemesi kulturális célokat szolgáló bal kéz és mind az öt, a zongora fölött mintegy önállóan uralkodó, s´a csodálatosan erős karjától vezényelt ujja, gazdag kincset rejt magában, mert bárhol is adja elő Zichy gróf a balkezes hangversenyét, egyedülálló különlegességként emelkedve ki a zenei életből, legyen akár Budapesten, itt, Bécsben, Berlinben, Európában vagy Észak-Amerikában, a hangversenyterem mindig – akárcsak a múlt szombaton – az utolsó ülő- és állóhelyig meg fog telni. A helyi közönség ismét hallhatta Zichy balkézre írott Zongoraversenyét. Az első tétel hatalmas energiája, a második tétel mély költőisége, gazdag érzékisége és a harmadik tétel örömtől szikrázó zenéje ez alkalommal is meghódította, és lelkes, spontánul kitörő, hosszan tartó tapsra ösztönözte a közönséget. Hiába, Zichy a hangok nagy poétája!”

(Fordította: Ferienčík-Zahovay Ágnes)

A szerző a nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem Pedagógiai Karának oktatója