Zeman: "Elgáncsoltuk Szlovákiát"

Prága |

<p>Hibát követett el a cseh kormány azzal, hogy nem csatlakozott ahhoz a beadványhoz, amelyet Szlovákia nyújt be a menekültkvóták ügyében az Európai Bírósághoz - állította Miloš Zeman cseh államfő.</p>

"Megbontottuk a visegrádi négyek egységét. Lényegében egyetértek azzal a véleménnyel, hogy elgáncsoltuk Szlovákiát" - jelentette ki Zeman abban az interjúban, amelyet vasárnap közvetített a Prima cseh kereskedelmi televízió. 

A cseh kormány már korábban közölte, hogy bár szintén erélyesen elutasítja a menekültkvótákat, nem kíván csatlakozni a szlovák kezdeményezéshez. Andrej Babiš kormányfőhelyettes, pénzügyminiszter pénteken úgy nyilatkozott, hogy a kabinetnek felül kellene vizsgálnia álláspontját. A rendkívüli szombat esti kormányülésen azonban az eredeti álláspontot erősítették meg. 

"A Cseh Köztársaság nem csatlakozik a beadványhoz, megmarad eredeti álláspontja mellett" - mondta Bohuslav Sobotka miniszterelnök az éjjeli kormányülés után újságíróknak.

"A beadvány esetleges támogatása azt a kockázatot rejti magában, hogy elveszíthetnénk jelenlegi pozíciónkat az Európai Unión belül" - szögezte le a kormányfő, de az álláspontot részletesebben nem fejtette ki. 

Miloš Zeman a vasárnapi interjúban kifejtette: egyetért azokkal a nézetekkel, hogy jövőre a bevándorlási hullám megerősödésére kell számítani. 

"Úgy vélem, hogy a migrációs hullám megállítására nem elegendőek a kerítések, a hadsereget kellene bevetni" - mondta a cseh államfő. Megjegyezte: a bevándorlók kultúrája összeegyeztethetetlen az európai kultúrával, és az a veszély fenyeget, hogy az idegen kultúra maga alá temeti az európai értékeket. 

Az elnök ugyanakkor egyetértett Bohuslav Sobotka szombati megállapításával, miszerint Csehországnak jelenleg nincs szüksége hisztériára a terrorveszély miatt és nem kell korlátozni a karácsonnyal összefüggő hagyományos rendezvényeket. 

"Nagyon örülök annak, hogy a belügyminiszter, a három információs szolgálat igazgatói és az országos rendőrfőparancsnok egyaránt biztosították a kormányt arról, hogy nem rendelkeznek semmiféle olyan aktuális értesüléssel, miszerint a Cseh Köztársaság területét bármiféle terrorista támadás fenyegetné" - mondta a kormányfő újságíróknak. 

Leszögezte: bár a megszigorított biztonsági intézkedések továbbra is érvényben maradnak, ez nem a csehországi, hanem a franciaországi vagy a belgiumi helyzet miatt van. 

"Nem szabad semmit sem alábecsülnünk, de úgy gondolom, hogy nincs szükségünk semmiféle hisztériára, nem kell aggódnunk és olyan lépéseket tennünk, amelyeknek nincsen racionális alapjuk. Valóban nincs semmi ok arra, hogy a következő hetekben lemondjuk a karácsonnyal kapcsolatos hagyományos rendezvényekről" - hangoztatta Bohuslav Sobotka. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?