VV: az új komp nem lesz drágább

Pozsony |

<p>A Vízépítő Vállalat (VV) szerint reális alapokra épül a Vajka és Keszölcés közt, a Duna felvízcsatornáján működő&nbsp;kompüzemeltetésére kiírt pályázat, és egyben bíznak benne, hogy a versenyben a jelenleginél sokkal alacsonyabb árat tudnak elérni.</p>

A 8,3 millió euró csak a felső határ, a verseny eredménye ennél alacsonyabb összeg is lehet” – tájékoztatta lapunkat a vállalat. Nem igaz szerintük, hogy az új pályázat alapján drágább lesz a komp üzemeltetése a jelenleginél. Szerintük ezt bizonyítja, hogy a korábbi tendert 25 millió euróra írták ki 15 évre, a jelenlegi esetében pedig a felső határ 8,3 millió euró 5 évre. Úgy vélik, hogy a feltételek nemhasonlíthatóak össze a régi komp üzemeltetési költségeivel, ahogyan ezt teszi Veronika Remišová (OĽaNO) parlamenti képviselő. „A verseny feltételeiben a minimális kapacitás 18 autó, vagyis egyharmadával több, mint amennyi a régi komp befogadóképessége volt, emellett az új komp gyorsabb és megbízhatóbb” – magyarázza a vállalat. Állítják, hogy a feltételeket egyeztették a felvízcsatorna által elvágott falvak lakosságával, és az ő igényeiknek megfelelően alakították ki. (ú)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?