Vizsgálja a Számvevőszék a Covid-vakcinák beszerzését, tárolását, megsemmisítését

vakcina k

Vizsgálja a Számvevőszék a Covid-19 elleni vakcinák beszerzését, tárolását és megsemmisítését. Az ezzel kapcsolatos költségek magasak – mutatott rá a hivatal. Felhívta a figyelmet az Európai Bizottság (EB) és a Pfizer közötti szerződésre, amely nem nyilvános, és amely az előzetes információk szerint hátrányosnak tűnik az ország számára.

„2022-ben például a Pfizer 5,8 millió adag vakcinát szállított Szlovákiába a tagállamok közös beszerzése alapján. Szlovákiában azonban az egészségügyi minisztérium adatai szerint akkoriban nem volt szüksége újabb vakcinaszállítmányra. Tavaly, az év közepén több mint hatmillió adag vakcina volt raktáron, ugyanakkor 5,3 millió adagot adományoztunk más országoknak 100 millió euró értékben" – közölte Ľubomír Andrássy, Számvevőszék elnöke.

Az ellenőrök rámutattak, hogy a szerződést nem lehetett felmondani, és nem volt nyilvános. „A közpénzek átlátható felhasználásával kapcsolatos alapvető információkat, például az egységárat vagy a szerződésben foglalt összeget titkosították" – tette hozzá Andrássy. A Számvevőszék vizsgálná az egészségügyi minisztérium és az Európai Bizottság közötti kommunikációt is, a tagállamoknak ugyanis a Számvevőszék szerint lehetőségük volt arra, hogy egy bizonyos határidőn belül elálljanak az előzetes beszerzésről szóló megállapodástól, a szerződéstől, illetve a szerződéskiegészítésektől.

A hatóság vizsgálni fogja az oltóanyagok más cégektől való beszerzését is. „A napokban megkerestük az uniós tagállamok partnerként együttműködő ellenőrző szerveit, hogy választ kapjunk arra, hogyan működik az országaikban a vakcinavásárlás. Az ellenőrzés eredményeit elküldjük az Európai Parlamentnek, amelynek hatáskörébe tartozik az Európai Bizottság ellenőrzése" – zárta a Számvevőszék vezetője.

Az egészségügyi minisztérium megerősítette, hogy elkezdődik az ellenőrzést, a tárca közölte továbbá, hogy teljes mértékben együttműködik az illetékesekkel. A minisztérium tájékoztatása szerint a 2023-as szerződésmódosítás aláírása óta nem vásároltak több Covid-19-vakcinát, a jelenlegi szállítmányok a korábbi évek szerződései alapján érkeztek. „Szlovákia a 2021 óta hatályos szerződés értelmében jár el. A 2023. évi, 5-ös számú módosítással sikerült elérni az adagok számának jelentős csökkentését, és az ellátás 2026-ig garantált, és többletköltségek nélkül hozzáférhetővé válnak az ország számára a legújabb variánsokhoz igazított vakcinák" – tájékoztatta a minisztérium a TASR hírügynökséget.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?