Vita a közös hivatal körül

Szlovákújhely. A három éve alakult Tokaji Települések Társulása, amely nyolc szlovákiai Tokaj-vidéki községet tömörít, a térség infrastrukturális fejlesztése mellett közös közigazgatási hivatal létrehozását is szorgalmazza. Ám ebben a kérdésben már eltérőek a vélemények.

Szlovákújhely. A három éve alakult Tokaji Települések Társulása, amely nyolc szlovákiai Tokaj-vidéki községet tömörít, a térség infrastrukturális fejlesztése mellett közös közigazgatási hivatal létrehozását is szorgalmazza. Ám ebben a kérdésben már eltérőek a vélemények. A nyolc település közül csak a társulás székhelyét képező Szlovákújhely, illetve Borsi, Bári, Csarnahó és Kistoronya önkormányzata jelezte csatlakozási szándékát az újhelyi központtal létrehozandó hivatalhoz. Csörgő Mihályihoz, Nagytornya pedig Tőketerebeshez kíván orientálódni, Szőlőske viszont a közelebb fekvő Bodrogszerdahelyt választaná. „Ésszerűbbnek tartanám, ha a társulás valamennyi települése egy hivatalhoz tartozna, ez anyagi szempontból is kedvezőbb lenne a szomszédos községek számára. Másfelől, a Tokaj-vidék fejlesztését célzó közös elképzelések megvalósítása csakis együtt érhető el" - nyilatkozta a szlovákújhelyi polgármester, a társulás elnöke.

A községek eddig jó együttműködéséről szólva példaként említette meg azt a közös kezdeményezést, melynek eredményeként megoldódni látszik a térségi települések csatornahálózatának és szennyvíztisztításának kérdése is, amit a Phare-program keretében a szomszédos magyarországi zempléni mikrorégióval közösen valósítanak meg. A Phare 1,55 millió, a társulás 527 ezer euróval járul hozzá a beruházás költségeihez és folyamatban van a térségi községek gázművesítése is. „Feltételezem, hogy a szlovákiai Tokaj-vidék infrastrukturális alapjait 2004-ig sikerül befejezni. Ezért is tartjuk fontosnak a közös hivatal létrehozását, mert a jogkörök átruházása pénzt is jelent az önkormányzatoknak és ha jól gazdálkodunk, a rendelkezésünkre álló anyagiak egy részét a társult községek további fejlesztésekre fordíthatjuk” – mondta Michal Michalčík. (kat)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?