Visszakerülhet az SNP térre a Langoš-mellszobor

Pozsony |

<p>Visszakerülhet a Szlovák nemzeti felkelés terére a Nemzeti Emlékezet Intézete (ÚPN) alapítójának, Ján Langošnak a mellszobra, és az emléktáblája. Az épületben, melyben korábban az ÚPN székelt, most a Legfelsőbb Bíróság irodái vannak.</p>

A szobrot a felújítási munkálatok idején szerelték le, nehog megsérüljön.

"Elképzelésünk szerint visszakerülhetne ugyanoda. De mivel Harabin úr (a Legfelsőbb Bíróság elnöke), nem engedte kihelyezni az épületre úgy, ahogy szerettük volna, most az épület előtti pilónra szeretnénk elhelyezni" - mondta Filip Vagač, a Ján Langoš Alapítvány ügyvezetője.

A szobor jelenleg az ÚPN raktárában van. "A Legfelsőbb Bíróságnak nincs információja a tábla tulajdonosáról. A testülethez kérvényt sem nyújtottak be az elhelyezéséről. A bíróság nem gazdálkodhat idegen vagyontárgyakkal" - mondta Michal Jurči, a Legfelsőbb Bíróság szóvivője.

Vagač szerint elképzelhető, hogy eddig nem keresték a Legfelsőbb Bíróságot. "Bennünket senki sem tájékoztatott arról, hogy a szobrot levették" - mondta

Langoš 2006-ban, autóbalesetben hunyt el.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?