Visszaadott házszabály

Pozsony. Visszakerül a házszabály a honatyák elé: Ivan Gašparovič államfő nem írta alá a törvényt, melynek értelmében létrejöhetnének a parlamenti vizsgálóbizottságok.

Pozsony. Visszakerül a házszabály a honatyák elé: Ivan Gašparovič államfő nem írta alá a törvényt, melynek értelmében létrejöhetnének a parlamenti vizsgálóbizottságok. Ezek ellen a kormánypártok közül testületileg tiltakozott az MKP és a KDH, az ANO megszavazta, az SDKÚ pedig ugyan nem tartja jó megoldásnak, ám hajlandó lett volna támogatni. Csak azután gondolta meg magát, miután a partnerek meggyanúsították a kormányfő pártját: üzletet kötött a HZDS-szel. Az ellenzék ragaszkodik a bizottságokhoz. Tibor Cabaj (HZDS) elképzelése azonban sokak szerint szakmailag sem állja meg a helyét. Gašparovič is egyebek mellett azt a módot kifogásolja, ahogyan a testület létrejönne. Cabaj indítványa értelmében ugyanis a képviselők ötöde kérheti a bizottság létrehozását, a testület elnöke és tagjainak fele az előterjesztőkből kerülne ki, ami államfőnk szerint nem normális, hiszen ezáltal korlátoznák a többi honatya jogait.

Bárdos Gyulát, az MKP frakcióvezetőjét meglepte, hogy az államfő újratárgyaltatja a törvényt. Javaslatait még nem ismeri, így nem akart arról spekulálni, akad-e 76 voks a norma újbóli elfogadásához. Korábban 69-en szavaztak igennel. Mivel a házszabály miatt a koalíción belül feszültség alakult ki, nem kizárt, hogy ismét a Koalíciós Tanács elé kerül. „Nem valószínű, hogy az MKP megváltoztatná véleményét. Minden bizonnyal ezúttal sem fogjuk támogatni” – mondta lapunknak Bárdos. A magyar párt megpróbálta a törvénybe csempészni, hogy a parlamentben magyarul is fel lehessen szólalni, ám a képviselők ezt az igényt elutasították. A norma értelmében a függetlenek nem hozhatnának létre frakciót, ezenkívül változnának a képviselői kiszállások feltételei: a honatyák minden olyan intézményt ellenőrizhetnének, melyek a parlament által jóváhagyott költségvetésből gazdálkodnak.

Gašparovič az útlevelekről szóló törvényt aláírta, azaz január 1-jétől már uniós, bordó színű okmányokat fognak kibocsátani. (sza, s)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?