Vissza kell fizetniük a jogtalanul felhasznált pénzt

Pozsony. Azok a mezőgazdászoknak és agrárvállalkozóknak, akik jogtalanul használtak fel állami támogatásokat, vissza kell fizetniük a megítélt pénzeket, jelentette be tegnapi sajtótájékoztatóján Simon Zsolt.

Pozsony. Azok a mezőgazdászoknak és agrárvállalkozóknak, akik jogtalanul használtak fel állami támogatásokat, vissza kell fizetniük a megítélt pénzeket, jelentette be tegnapi sajtótájékoztatóján Simon Zsolt. A mezőgazdasági miniszter jelezte, hogy saját munkatársai a Számvevőszék vizsgálatán kívül maguk is ellenőrizték a regionális központjaikat, s több helyen a számvevőszéki jelentésben szereplő hibáknál is komolyabb visszásságokra és szabálysértésekre bukkantak. Hogy pontosan mekkora összeget követelnek majd vissza a vállalkozóktól, azt most még a miniszter sem tudta megmondani, mivel a számvevőszéki ellenőrzés hivatalos dokumentációja csak január közepén lesz kész. Simon Zsolt elképzelhetőnek tartja, hogy az ügyben büntetőjogi feljelentést tesz. A Számvevőszék által a mezőgazdasági minisztériumban tartott ellenőrzésből kiderült, hogy az elmúlt évek során agrártámogatás címén több százmillió koronát jogtalanul fizettek ki. Abban az időben a minisztériumot még Pavel Koncoš vezette. (s, t)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?