Pozsony. Az energetikai törvények visszaadására szólították fel a polgári szervezetek Ivan Gašparovič köztársasági elnököt. „Az új jogszabályok nemcsak az uniós előírásokkal és Szlovákia alkotmányával, hanem a hatályos fogyasztóvédelmi normával is ellenkeznek.
Vissza az energetikai törvényekkel
Pozsony. Az energetikai törvények visszaadására szólították fel a polgári szervezetek Ivan Gašparovič köztársasági elnököt. „Az új jogszabályok nemcsak az uniós előírásokkal és Szlovákia alkotmányával, hanem a hatályos fogyasztóvédelmi normával is ellenkeznek. A törvényekkel kapcsolatban több módosító javaslatot is előterjesztettünk, a képviselők azonban ezeket figyelmen kívül hagyták” – nyilatkozta Mária Mistríková, az Energia 2000 polgári szervezet elnöke. Meggyőződése: az új jogszabályokat fél éven belül többször módosítani fogják. Jozef Križan, a Harmadik Évezred Energiája szervezet elnöke szerint az új törvények minden háztartást korlátozni fognak. „Az energetikai piac megnyitása után ugyanis a polgárok csak elméletben választhatnak majd szabadon – a legolcsóbb árajánlat alapján – energiaszolgáltatót, a gyakorlatban azonban ez nem lesz kivitelezhető” – mondta. (dem)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2024. 03.20.
Mi az elnökválasztás tétje?
2021. 12.05.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.