<p>Az Átlátszó Erdély portál munkatársa. Több jel utal arra, hogy a Magyar Közösség Pártja egy polgári társulás révén részesül támogatásban Magyarország részéről. Erdélyben is van hasonló tapasztalatuk?</p>
Villáminterjú: Sipos Zoltán
Igen, sőt, nem kizárt, hogy ezt a burkolt pártfinanszírozási rendszert konkrétan Erdélyben ültették gyakorlatba először. Néhány éve, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) megjelenésekor merült fel a gyanúja, hogy magyarországi pénzből finanszírozták a pártot, amit az EMNP folyamatosan tagadott. Én azonban utánanéztem az ügynek, s nagyon hasonló dolgokat találtam: egyszer csak létrejött 4-5 új civilszervezet. A szervezeteknek furcsamód területi eloszlásuk is volt, tehát Erdély-szerte megjelentek, s vezetőik néppárti politikusok voltak. S bár e szervezetek korábban ismeretlenek voltak, kampányidőszakban meglehetősen magas összegeket kaptak magyar állami vállalatoktól.
Ez mostanáig így működik?
Azóta nem foglalkoztam a témával, azonban megjelent egy másik pártfinanszírozási pillér, az úgynevezett könnyített honosítás.
Ez mit jelent?
Ez egy irodahálózat Erdély-szerte, ahol az emberek kérhetik a kettős állampolgárság felvételét, ami nálunk, Szlovákiával ellentétben legális. Ezt az EMNP mellett működő civilszervezet, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács működteti magyarországi forrásokból, s elmondható, hogy bőséges források érkeztek ide. Ugyanakkor, ha megnézzük az alkalmazottakat, azt látjuk, hogy ismét a néppárti politikusoknak biztosít ez a hálózat megélhetést. Ezen kívül, nagyon szolid jelek mutatnak az irányba, hogy választások előtt ezek az irodák „félállásban” az EMNP-nak kampányolnak. Gyakorlatilag tehát ezek az irodák a párt területi szervezeteiként működnek. Amióta azonban a Fidesz kiegyezett az RMDSZ-szel, az utóbbi is „beszállt” a honosításba, s megnyíltak az RMDSZ-es honosítási központok is, amelyek természetesen az RMDSZ területi irodáiban működnek. Feltételezhető, hogy az irodák működtetésére kapott „többletpénzt” a párt saját céljaira használja fel.
Hogyan reagál erre az erdélyi magyar közösség?
Bár az első erről szóló anyagunknak nagy visszhangja volt, igazából nem változott semmi. Erdélyben rendkívül hatékonyan működik a rendszer olyan értelemben, hogy mindenkit valamilyen szinten érdekeltté tesz abban, hogy együttműködjön. Éppen ezért nem volt semmiféle hallható tiltakozás a közösség részéről. (czk)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.