<p>Mi a véleménye arról, hogy az STV programigazgatója nem engedélyezte a Terítéken című műsorsugárzását?</p>
Villáminterjú Görföl Jenővel, a Szlovák Televízió Tanácsának tagjával
Egy nappal a sugárzás tervezett időpontja előtt értesültem erről, a programigazgató azzal indokolta a döntést, hogy a műsor nem volt kiegyensúlyozott, a másik fél véleménye nem hangzott el. Ez a televízió vezetésének jogában áll, viszont megkérdeztem tőle, hogy az 5 perc múlva 12 egyik idei adásában, amelybe csak a miniszterelnököt, a parlament elnökét és a köztársasági elnököt hívták meg, az ellenzék miért nem kapott szót. Erre az igazgató nem válaszolt.
A letiltott műsor egyáltalán nem kerülhet adásba?
A programigazgató szerint nem letiltásról van szó, hanem egy kis hibát kell kijavítani. Abban tudtunk megegyezni, hogy ha ez megoldható, akkor a magyar szerkesztőség valamelyik tagja készít egy kiegészítést a műsorhoz, melyben elhangzik a másik fél véleménye. Azt tartom elképzelhetőnek, hogy a műsor végén adnák le. Arról nem volt hajlandó tárgyalni, hogy változatás nélkül kerüljön adásba.
A tévétanács tagjaként hogyan értékeli az STV műsorainak kiegyensúlyozottságát, objektivitását? A Terítékenben most feltehetőleg a kormányoldal véleményét hiányolták, de nem ritka, hogy egy vitaműsorban csak kormánypárti politikusok kapnak helyet.
A hírműsorokkal a tanács többször is foglalkozott az utóbbi évben, hiszen erre minden párt nagyon odafigyel. Sajnos, az utóbbi időben a hírműsorok nem nevezhetők objektívnek, ezt a tévétanács nemegyszer kimondta.
Befolyásolni tudja a tévétanács az STV műsorpolitikáját?
A tévétanács véleménye nem kötelező a tévé vezetése számára. A műsorokért a tévé vezetése felel. A tanács valójában csak egy módon tud beavatkozni: javaslatot tesz a vezérigazgató leváltására. Azt el kell mondanom, hogy a jelenlegi vezetés eddig nem akadályozta a magyar szerkesztőség munkáját, inkább pártolja, a vezérigazgató valamikor a magyar adás munkájában is részt vett, tökéletesen beszél magyarul. Ha ezen múlik a Terítéken közlése, akkor úgy vélem, egészítsük ki a másik fél véleményével.
Azt állítja, a tévé vezetése pártolja a magyar szerkesztőséget, de amikor a szerkesztőségből két ember is távozott, senkit sem vett fel a helyükre a televízió.
Erről már többször beszéltem a tévé vezetésével, szerintük ez az általános létszámcsökkentés része, de megígérték, hogy az év elején bővítik a szerkesztőséget.
Nem csak a magyar szerkesztőség munkáját cenzúrázzák, máskor is előfordult, hogy a kormánynak nem tetsző műsor nem kerülhetett adásba, például a Riporterek egyik adása.
A tévétanács többször foglalkozott a Riporterek című műsorral, mi sosem támogattuk azt, hogy egy műsort ne sugározzon a televízió. A végső döntést azonban mindig a hírműsorok főszerkesztője vagy a programigazgató, rendkívüli esetekben a vezérigazgató hozza. Mindig szóvá tesszük, ha egy műsort nem tartunk kiegyensúlyozottnak, az már más kérdés, hogy van-e ennek foganatja.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.