Villáminterjú Berényi Józseffel

<p><span lang="HU">Berényi József, az MKP elnöke a párt pénteki elnökségi ülése után nyilatkozott az Új Szónak.</span></p>

Mik az elnökségi ülés eredményei?

Elemeztük a helyzetet, nagyon konstruktív volt. Abban egyeztünk meg, hogy április 21-én tartunk országos tanácsülést. Utána tisztújító közgyűlést hívunk össze. Hogy pontosan milyen dátummal lesz, azt az OT-ülésen fogjuk eldönteni. Időbeli okok miatt valószínű, hogy erre csak ősszel kerül sor.

Személycserékről szó esett, valaki lemondott?

Nem.

Mennyire elégedett az ülés eredményeivel?

Ahogy mondtam, nagyon konstruktív vita volt. Az MKP helyzete bár stabilizálódott, ugyanakkor a jövő nagyon bonyolult. Az asszimiláció jelentős méreteket ölt, nyilván, hogy a Fico-kormány ezt a folyamatot inkább felgyorsítja, mint lassítja. Nagyon komoly kihívás megőrizni a magyar politizálás kereteit. Közel vannak az új kihívások, jövő ősszel megyei választások lesznek, utána EP- és helyhatósági választások. A párton belüli változásokat zárolt határidőn, egy éven belül kell végrehajtani, úgy, hogy lehetőleg a vezetés megfelelő időt kapjon ahhoz, hogy a megyei választásokon sikeresek legyünk. (MSz)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?