Vidám bulik táncos Vándorai

Nyolc évesen ment először tánciskolába. Keringő, rumba, tangó. Ez volt számára a világ. Közben táncolt, táncolt. Egyre jobban, egyre tökéletesebben. Öccsével és három további táncoktatóval most övék a Dáridó Tánciskola. Varga László már tanít. Új idők új zenéinek lépéseit.

Másfél éve Molnár Lászlóval alakították a Vándorok együttest. Linda és Hajni, a táncoslányok nemrég csatlakoztak. Ezentúl négyen vándorolnak. Varga Lászlóval beszélgettünk.

Mi történik, amíg a Dáridóban a képernyőre kerül egy tánc?

Odaadják a zenéket, amik majd szerepelnek a műsorban. Megtervezzük az egyes számok arculatát. Amikor készek a tervek, megnézzük, milyen mozdulatok illenének az egyes színpadképekhez.

Mi ebből az egészből azt látjuk, hogy minden tökéletesen működik. Mintha a táncosok örökké ezt csinálták volna.

Mert a táncosok örökké azt csinálták! A Dáridóhoz olyan táncosok kellenek, akik évek óta táncolnak. Egy-egy koreográfia betanulása négy-öt óra.

Sok fiatal jelentkezett a Dáridó Tánciskolába?

Százkilencvenöten jöttek az idén a nyári tánctáborunkba. Évekig kell még tánccal foglalkozniuk, hogy folyamatosan dolgozhassanak a képernyőn.

Miképp védik ki, hogy ne legyen két egyformának tűnő koreográfia?

Öten koreografálunk, mindegyikünknek külön stílusa van. A vendégsztároktól eddig csak elismerést kaptunk. Mindenre ügyelnünk kell. Ha úgy érezzük, hogy a közönség egy adott részt csak nézni akar, visszafogjuk magunkat, ha azt látjuk, hogy mulatni szeretnének, az asztalon táncolunk.

A Dáridó egyik adásában Vándor Varga Lászlóként mutatta be Galambos Lajos.

Pedig nincs ilyen előnevem. Lajcsi találta ki, hogy segítsen az együttest a köztudatba juttatni.

Mégis, miért lettek Vándorok?

Magyar nevet kerestem. Amikor eszembe jutott, hogy a mai magyar popban sokan jönnek-mennek, vándorolnak, már meg is volt a név.

Milyen trendet követnek a zenéjükkel?

Szerintünk egy dal egyszerre legyen hallgatható és táncolható. Célközönségünk tizennyolc évestől a harmincöt évesig terjed. Ők szívesen hallgatnak popzenét utazás közben, ugyanakkor a bulikban ugyanezekre a dalokra táncolni is szeretnének. Mindkét igényüket messzemenően szeretnénk kielégíteni.

Meddig szeretnének vándorolni?

Azt majd a közönség dönti el. Ha majd azt jelzi, hogy mást akar, leülünk, megbeszéljük, és váltunk.

Az ön számára vége a táncnak?

Döntenem kellett. Tánc vagy zene. A zenét választottam. Az pedig egész embert kíván. Ezentúl csak tanítom a lépéseket. Itt az ideje, hogy átadja a stafétabotot.

Hamarosan Érsekújvárba vándorolnak, az I. Dáridó Fesztiválra. Mit hall majd a Vándoroktól a közönség?

Az augusztus közepén megjelenő első albumunk néhány dalát. A Szólj! című számot például, ami a You című világsláger magyar változata, azután a Súlyos nyár című nyári slágerünket meg a Szombat királynője című új dalt. És természetesen a Krisztinát.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?