Veszélyes lenne az orosz gáz gyors elzárása

gáz
Pozsony |

Egyáltalán nem olyan könnyű egyik napról a másikra átállni az orosz gázról és kőolajról más forrásokra, mint azt egyes politikusok elképzelik – figyelmeztetnek a szakemberek, akik szerint az átgondolatlan átállás a háztartási eszközeinkben is kárt tehetne.

„Szlovákia teljes mértékben függ az orosz gáztól és kőolajtól, épp ezért ezt egyáltalán nem könnyű lecserélni” – mondta el Vladimír Báleš, a Szlovák Műszaki Egyetem (STU) volt rektora a Munkáltatók Országos Szövetségének (RÚZ) a vitarendezvényén. Szerinte a pozsonyi Slovnaft kőolajfinomító számára sem lesz könnyű átállni egy új technológiára, amely más forrásokból származó olaj feldolgozására szolgál.

„Ugyanez vonatkozik a gázra is, mivel Szlovákiában számos gyárat az orosz gáz használatára állítottak be, ráadásul technológiai szempontból sem lesz könnyű átállni az orosz gázról más forrásokra, például cseppfolyósított földgázra (LNG)”

– tette hozzá Báleš. Szerinte az olajat üzemanyag, aszfalt és különböző vegyi anyagok előállítására használják, vagyis a vágsellyei Duslo műtrágyagyártó gáz nélkül például teljesen leállna. A gyors és átgondolatlan átállás azonban a lakosságnak is gondot okozna. „Még a háztartások által használt gáztűzhelyek is az orosz gáz használatára vannak beállítva, a más forrásokból származó gáz technikai problémákat okozhat” – figyelmeztet Báleš.

Martin Hošták, az RÚZ titkára szerint Szlovákia függősége az oroszországi szállításoktól kritikusnak mondható.

„Nincs alternatívánk, ha gázról van szó, ezért óvatosnak kell lennünk, amikor szankciókat vezetünk be Oroszországgal szemben. A gázszállítások gyors leállítása visszafordíthatatlan károkat okozhat a kitermelő vállalatok technológiáiban”

– figyelmeztetett Hošták. Szerinte a gázszállításainkat diverzifikálni kell, és fokozatosan le kell kapcsolni őket Oroszországról. „A szankciók bevezetésekor azonban óvatosnak kell lennünk, hogy a gazdaság ne dőljön be, mert a szlovák iparban mintegy 600 ezer ember dolgozik” – jegyezte meg az RÚZ titkára.

Anton Szalay, a Szlovák Egészségügyi és Szociális Szolgáltatók Szakszervezetének (SOZ ZaSS) az elnöke szerint nem könnyű gyorsan elzárni az Oroszországból érkező gáz- és olajszállításokat, mert az energiaárak mindenkit érintenek, a háztartásokat és a munkaadókat, de a kórházakat is. „Energiával kell őket ellátni, amelynek az ára az elmúlt hónapokban aránytalanul megugrott” – tette hozzá Szalay.

Lívia Vašáková, a szlovák kormányhivatal uniós helyreállítási alappal foglalkozó részlegének a főigazgatója szerint az orosz olaj- és gázfüggőségünk már régóta csökken, de ez túl lassan történik.

„Ezt fel kell gyorsítani, például az említett nyersanyagok fogyasztásának a csökkentésével”

– tette hozzá. Elmondása szerint az uniós forrásokból a felújításokat is támogatják, például az épületek szigetelését, ami csökkentheti a felhasznált gáz mennyiségét. (mi, TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?