Verstartomány kicsiknek

Arany Jánosnak igaza lehetett (és volt rá oka), amikor a Szépirodalmi Figyelo 1861. évi 1. számában a következoket írta: „A létezo folyóiratok közt egyet sem tudunk, mely feladatául tuzte volna szépirodalmi törekvéseinket folytonos figyelemmel kísérni. Könyv könyv után jelenik meg, nevek tunnek föl és el anélkül, hogy valaki fáradságot venne amazok becsét, emezek értékét csak egy szóval is méltánylani; kivéve néhol egy banális ajánlatot, mely mi különbséget sem tesz a muremek s a hívatlan együgyuség ragyogása közt. Ez nem maradhat így: muvelt irodalomban nem szabad így lennie.”

Aranynak e — közel másfél évszázadot átívelo — sorai megsokszorozottan lényegre tapintóak, a mába nyúlnak, ma is érvényesek. Annál is inkább, mert a mai magyar gyermekirodalom legfrissebb termésének kritikai fogadtatása és recepciója szinte a nullával egyenlo. Grendel Lajos sem hiába írja le filozopteri véleményét az ifjúságnak vagy a gyerekeknek szánt opusokkal kapcsolatban: „ezek a versek, mesék, regények mintegy a »nagy« muvek árnyékában kénytelenek szerénykedni, holott egyáltalán nem biztos, hogy azok a »nagy« muvek tényleg mind olyan nagyok, mint amilyeneknek látni szeretnénk vagy filozopteri elfogultságunkban láttatjuk oket” (Könyvjelzo, 2003. 3. sz.).

Azért vannak meglepetések is. Ilyen ez a könyv a magyar gyermekvers barátainak: mégpedig az érsekújvári régió Szímo községében élo, alkotó óvópedagógus és helytörténész, Priskin Magdolna Vágszímoi tátikázó címu kis kötete (Kacz Mónika színes illusztrációival, 40 oldalon), mely a komáromi KT Kiadó gondozásában látott napvilágot 2002-ben.

A szerzo, aki korábban a Jedlik Ányos-emlékszoba (KT Kiadó, 1997—98) címu helytörténeti munkával, legutóbb pedig a Csillagvári jegenyék (KT Kiadó, 2000) címu verseskötetével jelentkezett, most olyan korcsoporttal foglalkozik, amelynek különösen napjainkban csekély figyelmet szentelnek a poéták. Igaz, gyermekversekben tán sosem volt hiány, de vajon ki figyel(t) oda a még olvasni nem tudó óvodások és kisiskolások igényeire? Priskin Magdolna éppen nekik, a legkisebbeknek írta verseit. Könyve eloszavában rájuk gondolva, a felnotteken keresztül oket szólítja meg: „Tudom, sokan még a verseket nem tudjátok elolvasni, de ha a képekre néztek, bizonyosan kitaláljátok, mirol és kirol szólnak. Szüleitek és az óvó nénik eloadásában megismeritek és könnyedén meg is tanuljátok a fülbemászó rímeket.”

Priskin Magdolna 29 hosszabb-rövidebb versikét válogatott be gyermekkönyvébe, az utolsó a kötet hátsó borítójára került. Ezzel a Ki a szódát feltalálta címuvel Szímo nagy szülöttének, a polihisztor Jedlik Ányosnak állít — játékos formában — emléket; utolsó versszaka: „Ki a szódát feltalálta, / Nagy volt annak tudománya: / Jedlik Ányos a neve, / Itt született Szímobe.”

Már a kötetcím is árulkodó: alaphangként és vezérfonálként a hely szelleme, a szüloföld- és tájszeretet, a múltfaggatás és a helyismeret párosul benne valami eredendo gyermeki létbizalommal, az évszakok, növények, virágok, állatok, mondókák, csúfolódók, ünnepek hangján. Mivel gyermekeknek író költorol van szó, nyelvezetében, írás- és kifejezésmódjában, érdeklodésében és mondanivalójában sokszínu. Priskin Magdolna versei a naiv költészet modorában kapcsolódnak a gyermekvershagyományhoz, kísérletet sem téve a nagy elodök meg a groteszk, a posztmodern vagy akár a skandináv gyermekvers utánzására.

A költo kituno ismeroje a gyermeki szívnek, elmének és lelkivilágnak, nemcsak látja az ot körülvevo, körülötte történo mikrovilágot, hanem hatékonyan láttatja is azt könynyed befogadásra alkalmas szövegeivel, strófáival, játékos rímeivel, laza humorával. Mi több: úgy képes megfigyelni a gyerekkori helyszínt — esetünkben az egykori vágszímoi forrásvidéket —, hogy az újra életre kel, benépesül, lélegzik, vibrál, s ezáltal képes (didaxismentesen!) beépülni a mai kis olvasó lelkébe. Ihletetten követve a gyermeki fantáziát, logikát és nyelvet (s noha néhány versének gyengébb rímpáraival talán érdemes lett volna egy kicsit tovább bíbelodni, ezek jelentosen nem csökkentik a kötet egészének minoségét és értékét).

A nyelvtani szabályoktól való esetenkénti eltérés ugyanakkor (például a helyragok csonkítása, csupa nagy kezdobetus sorok, önkényes központozás) a költo poétikai eszköztárában tudatos eljárás. A kötet legjobb versei (Tulipánok, Kézfogó, Rózsatüske, Pipacs, Vízimalom stb.) egy igényes gyermekvers-antológiában is megállnák helyüket. Egy-két szép vers néhány jó strófája ide kívánkozna, szemléltetésként érjük be a rövid Budli-bicska címuvel: „Nagyapám volt Budli Miska, / Örökségem budli-bicska. / Simogatta kobakom, / Örökségem rád hagyom. // Most az enyém ez a cifra / Vágszímoi budli-bicska. / Szalonnázom, becsukom, / Csizmám szárába dugom.”

Végül még egy megjegyzés: ritkaság, hogy szerzo és illusztrátor ennyire egymásra találjanak. A vélhetoen fiatal grafikus Kacz Mónika magas színvonalon tett eleget feladatának: érett, elbájoló, színes rajzokat készített a versekhez. Aki szereti a gyermekverset és a szép gyermekkönyvet, nem fog csalódni Priskin Magdolna kötetében. (KT Kiadó, Komárom, 2002) Vörös Péter