Versenyképessé válnak a térségben élők

Köbölkút. A településen a téli hónapokban ismét nyomasztóan megnőtt a munkanélküliek száma. A munkaképes lakosság 35 százaléka állástalan, ami Mihalik Gábor polgármester szerint, régiós viszonylatban is több segélyre szorulót jelent, mint ahányat a környező településeken tartanak nyilván.

A párkányi körzetben a legutóbbi adatok szerint, 4895 munkanélküli van. A helyi alapiskola vezetősége ezen az áldatlan állapoton azzal kívánt segíteni, hogy számítógép kezelői tanfolyamokat indított. Jelenleg is várják azon régióbeliek jelentkezését, akik számítógép kezelési ismereteiket szeretnék megalapozni, esetleg gazdagítani. Geri Valériától, a köbölkúti Stampay János Magyar Tannyelvű Alapiskola igazgatónőjétől megtudtuk, intézményük 235 iskola egyikeként az Infovek pályázat jóvoltából, százezer korona támogatásban részesült. Az iskola országos viszonylatban a 23. legjobb pályázatot dolgozta ki, ennek köszönhetően modern, jól felszerelt számítógépes termükben nem csak tanulóik informatikai ismereteit gazdagítják, de felajánlották gépeiket a felnőtt lakosság továbbképzésére is.

Az iskolában már három éve használják az Internetet, és a felső tagozatos diákok Tóth Tihamér pedagógus jóvoltából az alapokon túl, honlap szerkesztéssel, látványtervek készítésével is foglalkoznak. „Tanfolyamunk célja, melyet a település, valamint a párkányi régió felnőttei számára tervezünk, a kommunikációs eszközök és az Internet népszerűsítése. Ezen túl a számítógépes írástudás terjesztése, a lakosság továbbképzése szerepel elképzeléseink között” – hangsúlyozta Tóth Tihamér. A pedagógus szerint, csakis kellő nyelvtudással, műszaki ismeretekkel válhatnak versenyképessé a helyiek, akik a haladó szintű tanfolyam elvégzését követően vállalkozhatnak az ECDL – Európai Számítógép-kezelői Bizonyítvány megszerzésére. Később ennek jóvoltából nem csak idehaza, hanem a határainkon túl is könnyebbé válhat számukra a munkavállalás. A párkányi régióban élők részéről ehhez csak néhány kilométernyi többletutazásra van szükség.

Eredetileg négy felnőtt csoport képzését tervezték idén az iskola számítógépes tantermében, végül a nagy érdeklődés miatt már az ötödik csoportot szervezik. „Még mindig lehet jelentkezni, érdeklődőink vannak nem csak a környékbeli településekről, hanem Párkányból, sőt Zselízről is!” – hangsúlyozta Geri Valéria iskolaigazgató. „Szeretném felhívni azok figyelmét, akik fontolgatják a jelentkezésüket, hogy a 16 óra terjedelmű, alapfokú tanfolyamunkhoz előzetes számítógép kezelői ismeretek nem szükségesek. Az oktatás 12 fős csoportokban zajlik, az alapfokú tanfolyam résztvevői megismerkedhetnek az adatfeldolgozással, a hardver, szoftver, a számítógépes vírusok fogalmával. Használni tudják majd az Internet szolgáltatásokat, és betekintést nyernek a szövegszerkesztés alapjaiba. A haladó szintű tanfolyam résztvevői a szövegszerkesztés, táblázatkezelés, prezentáció, adatbázisok használatával gazdagíthatják ismereteiket” – jegyezte meg a számítógépkezelői tanfolyam oktatója. Tóth Tihamér az informatika világával már a felső tagozatos, nyolcadikos-kilencedikes fiúk nagy részét sikeresen „megfertőzte”, a legügyesebbek hozták létre az iskola honlapját. Egyikük, a kilencedikes Pathó Bálint szeretettel látogatja kedvenc tanára foglalkozásait. „Ma már nem kérdéses az iskolaválasztásom sem. Felvételizni szeretnék az érsekújvári Jedlik Ányos Elektrotechnikai Ipari Szakközépiskolába, hogy hobbiként és később megélhetési lehetőségként is a számítógépekkel, ezen belül is programozással foglalkozhassam” – árulta el Bálint. Geri Valéria elmondta, diákjaik hatvan százaléka érettségivel végződő iskolában folytatja tanulmányait. Sokan a párkányi, érsekújvári gimnáziumok, középiskolák mellett döntenek. Egyre több diákjuk akad azonban az utóbbi időben, akik teljesítményüknek és az iskolára jellemző, komoly szakmai munkának köszönhetően, fel tudják venni a versenyt kortársaikkal a komáromi, budapesti, esztergomi középiskolákban is. Az érdeklődők jelentkezését várják Geri Valériánál, a 0908/741424-es, vagy személyesen, a köbölkúti alapiskolában.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?