Pozsony. Két ismeretlen tegnap több lövéssel kivégezte Jozef Svobodát, a pozsonyi alvilág egyik állítólagos tagját. A véres eset röviddel dél előtt történt egy pozsonypüspöki fogadóiroda előtt. Ľudovít Mihaľ pozsonyi kerületi rendőrfőkapitány szerint a gyilkosok profik voltak, és semmit nem bíztak a véletlenre.
Véres maffialeszámolás fényes nappal
Magdaléna Krasulová, a rendőr-főkapitányság szóvivője lapunknak elmondta: a nyomozást a Szervezett Bűnözés Elleni Hivatal vette át. „Lezártuk a Pozsonyból kivezető utakat, a szomszédos országok határátkelőit is értesítettük a körözésről” – közölte. A Nagyszombatba vezető autópályát helikopter figyelte, mivel a hatóságok értesülései szerint a tettesek abba az irányba menekültek. Érdeklődésünkre Krasulová nem árulta el, hány szemtanúja volt az esetnek, s kik azok. „Nem szeretnénk, ha valamelyiküket szintén fejbe lőnék” – jegyezte meg. Egyelőre azt sem tudni, hogy a gyilkosságnak köze van-e a Kikötői hídon június 7-én történt maffialeszámoláshoz.
A 49 éves Jozef Svoboda 2002 októberéig a Szlovák Birkózó Szövetség elnöke volt. Lemondása után sem maradt hűtlen a sportághoz, az Európai Birkózó Bizottság alelnökeként tevékenykedett tovább. A labdarúgáshoz is vonzódott; 2003 augusztusában még a pozsonyi Slovan felügyelőtanácsának tagjai közt szerepelt, ám az internetes cégjegyzék szerint 2004. január 20-án már nem volt a testületben. (dem, s)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.