Vége két bűnbandának

Pozsony. „Sikerült felgöngyölítenünk egy bűnszövetkezetet Aranyosmaróton” – közölte a bűnügyi főigazgató. Jaroslav Spišiak elmondta, a banda először harmincezer cseh korona védelmi pénzt akart egy vállalkozótól, az összeget aztán felemelték nyolcvanezerre, végül kétszázezret követeltek.

Pozsony. „Sikerült felgöngyölítenünk egy bűnszövetkezetet Aranyosmaróton” – közölte a bűnügyi főigazgató. Jaroslav Spišiak elmondta, a banda először harmincezer cseh korona védelmi pénzt akart egy vállalkozótól, az összeget aztán felemelték nyolcvanezerre, végül kétszázezret követeltek. A rendőrség az utolsó „részletért” induló maffiózóra csapott le. Spišiak egy másik esetet is említett: sikerült megtalálniuk egy leánykereskedelemmel foglalkozó társasághoz vezető szálakat, két áldozatuk ugyanis a hatóságokhoz fordult. Két nőt – az egyiknek nyolc hónapos gyermeke volt – elraboltak, majd Csehországban prostitúcióra kényszerítettek. A határon állítólag úgy sikerült őket átcsempészni, hogy az egyik elkövető kettőjük között ült, titokban pisztolyt szorított az áldozatok mellkasához, és fenyegetőzött: lelövi őket, ha segítségért kiáltanak. Spišiak szerint 2500 márkáért „értékesítették” a nőket. (szge)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?