Védett tanárok

Pozsony |

<p>A parlament által a napokban elfogadott pedagógiai alkalmazottakról szóló törvény szerint védett személyek lesznek a tanárok.</p>

Az oktatásügyi minisztérium eredeti elképzelése szerint hivatalos személyekké váltak volna a pedagógusok, ám ez a törvénytervezet parlamenti vitája során kikerült a jogszabályból. Az ellenzéki képviselők úgy vélik, a védett személy státusát fölösleges volt belekomponálni a törvénybe, mivel a tanárok már a jelenleg hatályos jogszabályok szerint is ebbe a kategóriába tartoznak.
A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége szerint elégséges a védett személy státusa, nem baj, hogy nem lettek a tanárok hivatalos személyek. Pék László SZMPSZ-elnök szerint ugyan érkeznek panaszok a kollégáktól a diákok növekvő agresszivitása miatt, ám nem szabad túllihegni a témát. „Az érzelmi nevelés hiányosságainak tudható be, hogy ilyen jelenségek vannak” – mondta lapunknak Pék.
Védett személyeknek számítanak jelenleg a gyermekek, a terhes nők és az idősek. Hivatalos személy az államfő, a miniszterek, parlamenti képviselők, katonák, rendőrök, bírók, ügyészek és a polgármesterek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?