Váratlan dági sikereket hozott az idei ősz

A tavalyihoz képest szinte változatlan kerettel vágott neki a bajnokságnak a Dági SE csapata, amely a 2003-2004-es idényben a 6. helyet szerezte meg az extraligában.

A tavalyihoz képest szinte változatlan kerettel vágott neki a bajnokságnak a Dági SE csapata, amely a 2003-2004-es idényben a 6. helyet szerezte meg az extraligában. Aztán az ősz – a kívülállók számára legalábbis – váratlan dági sikereket hozott, a csapat 12 meccséből ötöt megnyert, ezzel 13 pontot szerzett, és stabilan áll az ötödik helyen. A csapat egyik vezéregyéniségét, Oszuska Zoltánt kérdeztük a sikerekről s a csapat jövőjéről.

Mennyiben meglepő a Dági SE őszi szereplése?

Bíztunk benne, hogy a négy profi csapat mögött az ötödik helyre oda tudunk érni. Az eredmény elvárásainknak megfelelő, a Dunaferr elleni győzelemmel nem számoltunk, ugyanakkor a Debrecen ellen két győzelemmel kalkuláltunk. A nyáron senki nem ment el a csapatból, amely most nagyon együtt van, s ez az összeszokottság hozza meg az eredményét.

Említette, hogy előzetesen a Debrecen kétszeri legyőzésével számoltak, ám a hazai meccsen 2:0-s vezetésről 3:2-re kikaptak. Mi történt? Elbízták magukat?

Nem tudnám pontosan megmondani. Előtte idegenben mi fordítottunk 0:2-ről, ami jelzi, hogy nagyon kis különbségek vannak a csapatok között. Lehet, hogy 2:0-nál kicsit a fejekben elbíztuk magunkat, és nem is fogtunk ki igazán jó napot.

Nem úgy, mint a Dunaferr elleni mérkőzésen, amikor az évad legnagyobb meglepetését okozva legyőzték a profi csapatot.

Jó csapat a Dunaferr, otthon megverte a Kaposvárt, idegenben a Kazincbarcikát. A tavalyi ifjúsági válogatott adja a csapat gerincét, viszont az ifi válogatottat tavaly legyőztük, így mondtam a többieknek, hogy megfoghatók. Ez bizonyosodott be, amikor otthon 3:2-re elkaptuk őket. Elbizonytalanodtak, mi pedig nagy kedvvel játszottunk.

Tavaly a Szolnok mögött a 6. helyet szerezték meg, idén egyelőre fordított a sorrend. Gyengültek a szolnokiak?

Náluk sem változott a csapat, egy játékosuk ment el egy érkezett hozzájuk, viszont nyáron nagyon elbizonytalanodott az anyagi helyzetük, arról is szó volt, hogy nem állnak ki a 2004-2005-ös évadban. Mi egész nyáron készültünk, ők pedig csak nyár végén kezdték el a munkát. Ezek a tényezők is szerepet játszanak abban, hogy most mi állunk jobban. De még egyszer hangsúlyozom, hogy a mezőny két részből áll. A négy profi csapat jóval kiemelkedik a mezőnyből, a többiek pedig, beleértve magunkat is, meglehetősen hasonló erőt képviselnek.

Mennyire tartja igazságosnak a jelenlegi pontrendszert? (A 3:0-s és a 3:1-es győzelem három, a 3:2-es siker két, a 3:2-es vereség egy, míg a 3:1-es vagy a 3:0-s kudarc nulla pontot ér.)

Jelenleg tán pechünk van vele, de megértem, hogy miért kellett ezt bevezetni. Sok helyütt bevált, és a legerősebb bajnokságon, Olaszországban is hasonló a pontozás, úgyhogy kipróbált, bevált rendszer ez. Tény, hogy három 3:2-es győzelmet szereztünk eddig, és meg kellett elégednünk három helyett két ponttal, de máskor fordított helyzetben előnyünk származott ebből. Talán az egyik hátránya, hogy az edzők nem mernek bátrabban cserélni, nem engedik a fiatalokat sűrűbben játszatni, nehogy elmenjen rajta 1-2 szett, s ezzel pontot, pontokat veszítsen a csapat.

Az év végén ezzel az ötödik hellyel kiegyeznének?

A rájátszásban a mezőny két részre szakad, az első négy mérkőzik a bajnoki címért, a többiek az alsóházban folytatják. Az első négybe odaérni nem lehet, úgyhogy nekünk csak az lehet a célunk, hogy ezt az ötödik helyet megtartsuk. De nem lesz sétagalopp ennek elérése, amit jól mutatnak a jelenleg utolsó Debrecen elleni mérkőzéseink.

Ki nyerheti a bajnokságot? Az eddig veretlen Kazincbarcika ennyivel a mezőny fölé nőtt?

Tavaly a bajnokság ezen szakaszában a Kométa-Kaposvár állt hasonlóképpen, s végül meg kellett elégednie a harmadik hellyel. A jelenlegi állás jelzésértékű, de még nem dőlt el semmi. Véleményem szerint a nagyobbik kaposvári csapat és a barcika valamivel erősebb a többieknél, közöttük dől el a bajnoki cím. Kaposvárott új edző van, nehezebben fogadták el a játékosok, még össze kell rázódniuk, de tavasszal ott lehetnek a végső elszámolásnál.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?