Vannak közös érdekek

Győr. Glattfelder Béla, a Magyar Országgyűlés mezőgazdasági bizottságának alelnöke is képviseli majd az Európai Parlamentben a szlovákiai agrártermelők érdekeit. Erről állapodott meg tegnap a Fidesz képviselőjével Simon Zsolt szlovák földművelésügyi miniszter. A Fidesz listáján a befutónak számító 9.

Győr. Glattfelder Béla, a Magyar Országgyűlés mezőgazdasági bizottságának alelnöke is képviseli majd az Európai Parlamentben a szlovákiai agrártermelők érdekeit. Erről állapodott meg tegnap a Fidesz képviselőjével Simon Zsolt szlovák földművelésügyi miniszter. A Fidesz listáján a befutónak számító 9. helyen indított Glattfelder kijelentette: megválasztása esetén rendszeresen egyeztet majd Szlovákia és Magyarország európai uniós agrárpolitikájáról. „Ha a magyar érdekeket nem fogja sérteni, az MKP érdekeit is képviselem majd az Európai Parlamentben” – mondta. Simon Zsolt nagyon fontosnak tartja az ilyesfajta együttműködést, hiszen az agrárpolitikáról ezentúl nem Pozsonyban vagy Budapesten, hanem az Európai Unió központi intézményeiben döntenek. Ugyanakkor nincs esély arra, hogy az MKP listájáról agrárszakértője jusson az EP-be. Simon nem zárta ki hasonló megállapodás lehetőségét a kormányzó MSZP-vel sem. (gy)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?