Van, aki másodszor tért vissza

A gondozói szolgálat keretében főleg nyugdíjasok kerülnek hozzánk, olyan emberek, akik ugyan még nem tehetetlenek, de vagy már nem akartak a család terhére lenni, vagy pedig sokáig éltek egyedül, netán özvegyként, illetve a rokonoktól, ismerősöktől meszsze laktak, saját háztartásban – kezdi a beszélgetést Lampert Mária gondozónő. Az idős emberek tehát saját elhatározásból döntöttek úgy, hogy beköltöznek. A beköltözést a szociális osztály és a szakbizottság hagyja jóvá. A jelentkezőnek helyi, állandó lakhellyel rendelkező lakosnak kell lennie, feltétel az is, hogy nyugdíjjal rendelkezzenek. Saját szobákban laknak, saját bútoraik közt, ha igénylik, akkor a személyzet ebédet hozat számukra, de a gondozásba a takarítás, mosás, vasalás, bevásárlás és a mosdatás is beletartozik. A lakók teljesen önállóan osztják be a mindennapjaikat, a rokonok, családtagok bármikor látogathatják őket, ők is elutazhatnak, csak be kell jelenteniük, hol és meddig tartózkodnak. Aki akar, külön péksüteményt is rendelhet reggelire, ezt a személyzet a helyi francia pékségből biztosítja. Kulturális programokat is szerveznek számukra, s az udvaron egy mini konyhakertben dolgozgathatnak. Urbán Eszti néni tavaly költözött be, mint mondja, a lányánál lakott, de itt jobban érzi magát. Saját magára főz, egyéb dolgait elintézik a gondozók. „Karácsonykor otthon voltam Kőhídgyarmaton, a családnál, legutóbb ők látogattak meg, hogy felköszöntsenek” – mondja. Annus Julianna néni három éve lakik itt, mivel Nánán egyedül maradt volna a házban. A család itt lakik Párkányban, de neki jobb így, önállóan élni. „A városba már nem nagyon járok ki, mert fáj a lábam, de a gyerekek látogatnak, meg is szoktam már itt. A nyugdíjból kijövök, ha kell valami többre, másra, azt a lányom biztosítja, a mindennapi dolgokat pedig a gondozók beszerzik” – meséli Julianna néni. Bordás Stanislav Komáromból jött Párkányba, a fiáéknál állandó lakosnak jelentkezett be és így kapta meg itt a saját szobáját. Stano bácsi jól érzi magát, de mondja, hogy a nyugdíjból egyre nehezebb kijönni. „Önellátó vagyok, amikor a fiam meghalt, már nem akartam a menyecske terhére lenni, ezért költöztem be. Tudok sütni, főzni, még varrni is, a szegény elhunyt feleségemet, aki rokkant volt, évtizedekig gondoztam. Itt is a magam ura vagyok, a városba minden nap kijárok, nem panaszkodom” – fűzi a szót Stano bácsi. Siliga István szerint nem az anyagiak miatt előnyösebb itt lakni, hanem a biztonságérzet és a rendezett körülmények miatt éri meg. „Párkányi vagyok, egy éve jöttem ide, a lakást eladtam és az árát elosztottam a gyerekek közt. A fiam Pozsonyban él, oda viszont már nem akartam elköltözni. Hiszen minden Párkányhoz köt, még megvan a kiskertem is, ahol dolgozgatok, meg a hétvégi házacskánál, a lányommal is rendszeresen tartom a kapcsolatot, ők Kisújfalun laknak” – meséli életét. Pista bácsi tornászik, biciklizik, látogatja a családot, a bentlakásos életforma megfelel számára. „Igaz, hogy tekintettel kell lennünk egymásra, de ez a legkevesebb. A gondozók rendesek, ugyanakkor a saját életemet élhetem, néha még alkalmi munkákat is elvállalok a környéken” – teszi hozzá. A ház lakói közül senki sem panaszkodott a szolgáltatások színvonalára, bár az igaz, hogy a fürdést, zuhanyzást be kell osztaniuk, mivel a két bojler nehezen bírna mindenkit naponta kiszolgálni. Egy neve elhallgatását kérő kéméndi néni már másodszor lakik itt. Egy ideig a családjánál élt, de közlése szerint jobb neki itt. Verseket ír, hímez, időnként telefonon beszélget a lányával, aki Ausztráliában él. Azelőtt a falu végén lakott, rossz volt neki egyedül, s egyszer meg is támadták. „Le a kalappal a személyzet előtt, szinte családtagnak tekintem őket. Szóba került, hogy kiköltöznék Ausztráliába, de hát az én koromban és az egészségi állapotom miatt én már nem vágyok olyan messzire. Itt vagyok otthon” –teszi hozzá mosolyogva. Nos, a Sobieksi utcában élők valóban nem elfekvőben laknak, s nem megunt bútordarabként kerültek ide, képesek saját magukról gondoskodni. De azért akadt, aki elpityeregte magát a család szó hallatán. Viszont egyöntetűen állítják: biztonságban érzik magukat, s a „közösen, de mégis külön” életforma azért a magányt és a kiszolgáltatottságot is enyhíti valamelyest. Azért a berácsozott ablakok furcsán hatnak, de mint megtudtuk, ez a lakók biztonsága miatt van így, éjjeli ügyeletet ugyanis a gondozói szolgálat keretében nem tarthatnak, külön szolgáltatásként viszont rendkívül sokba kerülne az itt élőknek.