Változnak a várótermi szabályok, és minden bizonnyal az óvintézkedések is

koronavírus
Pozsony |

Csütörtökön már a 16 év felettiek is jelentkezhetnek oltásra, ezért az egészségügyi minisztérium kénytelen volt módosítani a virtuális váróterem szabályain. A járványhelyzet egyébként javul, az egészségügyi miniszter szerint hamarosan újabb enyhítések jöhetnek. A rózsaszín járások száma növekszik, a magyarlakta régiókban egyre jobb a helyzet.

Az egyik legfontosabb változás, hogy a jelentkezők már nem választhatnak az oltási központok közül, csak a járást jelölhetik be, a konkrét helyszínt a rendszer határozza meg. Ez vonatkozik a vakcinákra is: nem lehet választani. Róbert Suja, az Egészségügyi Információk Nemzeti Központjának (NCZI) ideiglenes vezetője elmondta: az algoritmus a korcsoport és az egészségügyi állapot alapján határozza meg, hogy ki milyen vakcinát kap. Hozzátette, elsőbbséget élveznek a krónikus betegek és az idősek, tehát az egészséges fiataloknak valószínűleg még jó ideig várniuk kell az időpontra.

Az egészségügyi tárca eredetileg azt tervezte, hogy csak a 18 éven felülieket oltják be, de a Pfizer kutatásaiból kiderült, hogy a készítmény 16 éves kortól is hatékony. Vladimír Lengvarský egészségügyi miniszter szerint a 16 és 18 év közöttiek kizárólag Pfizer-vakcinát fognak kapni, amíg nem bizonyosodik be, hogy más vakcina is alkalmas a fiatalok oltására.

Matej Mišík, az Egészségügyi Elemzések Intézetének (IZA) vezetője a járványhelyzettel kapcsolatban szerdán kijelentette, hogy az adatok továbbra is jól alakulnak. Konkrét számokat ezúttal nem mondott, mindössze annyit árult el, hogy a reprodukciós szám értéke még mindig 1 alatt van, vagyis a korlátozások feloldása egyelőre nem látszik meg a járványgörbén. Bár Mišík nem említette, de az egészségügyi tárca napi tájékoztatójából kiderült, hogy jelenleg 1525 személyt tartanak kórházban, vagyis a számuk az előző naphoz képest 63-mal csökkent. A fertőzöttek számának heti átlagát nem tették közzé.

💉 Celkový počet zaočkovaných osôb prvou dávkou vakcíny je 1 041 986 za predchádzajúci deň pribudlo 3 963 zaočkovaných....

Közzétette: Ministerstvo zdravotníctva Slovenskej republiky – 2021. április 28., szerda

 

Kulturális szemafor

Vladimír Lengvarský egészségügyi miniszter megjegyezte, hogy az említett mutatók mellett a jövő héttől újabb enyhítéseket fogadhatnak el a járványügyi óvintézkedésekben. Azt egyelőre nem erősítette meg, hogy az ország átlép-e a piros fázisba, elmondása szerint a kormány szerda este erről még tárgyalni fog.

Ha valóban átlépünk a piros fázisba, akkor az enyhítés a színdarabokra és a koncertekre is érvényes lesz, hiszen a kabinet a délelőtti ülésén elfogadta az úgynevezett kulturális jelzőlámpát. Ennek értelmében május 3-tól újra lehetne szervezni kulturális rendezvényeket, de csakis olyan eseményekről lehet szó, ahol a résztvevők ülnek. Az ültetésnek is szigorú szabályai vannak: minden második sort üresen kell hagyni, és csak egy háztartásban élők ülhetnek egymás mellé, más esetben egy széket ki kell hagyni. A beltéri rendezvények maximális létszáma 150 fő, a kültérieké pedig 200, és a belépéshez szükség lesz egy negatív teszteredményre is.

koronavírus

Az intézkedések nem vonatkoznak a bálokra, a vásárokra, a táncos rendezvényekre és az egyéb tömegrendezvényekre, ezek továbbra is a Covid-automata alapján működnek majd. A piros fázisban a mozik sem nyitnak, a Denník N információi szerint az üzemeltetőknek nincs is nagyon mit vetíteniük, és mivel az étkezés továbbra sem lenne engedélyezett a beltéri rendezvényeken, ezért anyagi szempontból sem is éri meg kinyitniuk.

Visszatérő magyar diákok

A járványhelyzet javulását mutatja a Covid-automata regionális járványtérképe is. Fekete besorolású járás a jövő héten sem lesz, a bordó járások száma pedig a felére csökkent: ezen a héten még 22 ilyen régiót jegyzett a minisztérium, a jövő héttől viszont már csak 10 lesz. Ezzel szemben a piros és a rózsaszín járások száma emelkedik, előbbiből 60, utóbbiból pedig 9 lesz hétfőtől.

Érdekes

A járások besorolása a jövő héttől

  • Bordó járások: Illavai, Kiszucaújhelyi, Losonci, Turócszentmártoni, Miavai, Poltári, Vágbesztercei, Trencséni, Stubnyafürdői, Turdossini.
  • Piros járások: Báni, Besztercebányai, Selmecbányai, Bártfai, Pozsonyi (I.–V.), Breznóbányai, Nagybiccsei, Csacai, Gyetvai, Alsókubini, Galántai, Gölnicbányai, Galgóci, Homonnai, Késmárki, Kassai (I.–IV.), Kassa-környéki, Korponai, Lévai, Lőcsei, Liptószentmiklósi, Malackai, Mezőlaborci, Nagymihályi, Námesztói, Vágújhelyi, Simonyi, Bazini, Pöstyéni, Poprádi, Eperjesi, Privigyei, Puhói, Nagyrőcei, Rimaszombati, Rozsnyói, Rózsahegyi, Kisszebeni, Vágsellyei, Szenci, Szenicei, Szinnai, Iglói, Ólublói, Felsővízközi, Tőketerebsei, Nagyszombati, Nagykürtösi, Varannói, Zsarnócai, Garamszentkereszti, Zsolnai, Zólyomi.
  • Rózsaszín járások: Dunaszerdahelyi, Komáromi, Nyitrai, Érsekújvári, Szakolcai, Szobránci, Sztropkói, Nagytapolcsányi, Aranyosmaróti.

További jó hír, hogy a legjobban teljesítő, azaz a rózsaszín járások között egyre több a magyarlakta régió: az Érsekújvári és a Nyitrai járás már ezen a héten is rózsaszínnek számított, a május 3-tól pedig már ilyen besorolást kap a Dunaszerdahelyi és a Komáromi járás is. A rózsaszín jelölés egyúttal azt is jelenti, hogy az általános iskolák és a középiskolák minden évfolyama visszaülhet az iskolapadba.

A piros járásokban az általános iskolák tanulói visszatérhetnek, de a középiskolások közül továbbra is csak a végzősök járhatnak be. Emellett engedélyezik a helyszíni oktatást kisebb, ötös csoportok számára, de ide csak azokat a diákokat várják, akik nehéz szociális helyzetük miatt nem tudnak csatlakozni a távoktatáshoz. További kivételt képeznek az egészségügyi szakközépiskolák és a speciális iskolák, ezeket teljesen ki lehet nyitni.

A bordó járásokban, ahol a legrosszabb a járványhelyzet, továbbra is szigorúbbak az előírások: itt csak az alsó tagozatosok, a nyolcadikosok és a kilencedikesek, illetve a középiskolák végzősei járhatnak be az iskolába.

iskola

Emellett csütörtökön érvénybe lép az az intézkedés is, hogy a diákoknak és a szülőknek már nem kell negatív tesztet. Az előírás a fekete járásokra nem vonatkozik, de mivel jelenleg egy sincs, így senkitől sem kérhetik a tanúsítványt.

A regionális járványtérképtől függ még, hogy a munkába járáshoz hány napos teszteredményre van szükség. Ez nem változott, tehát a bordó járásokban 7, a pirosakban 14, a rózsaszínekben pedig 21 napos teszteredményt kérhetnek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?