Váhostav: zűrös ügy, de jóváhagyták

Pozsony |

<p>Katarína Bartalská, a Váhostav csődvédelmi eljárását felügyelő bíró elismerte ugyan, hogy a cég csődbiztosa hibát követet el és ezzel megsértette a vonatkozó jogszabályokat, ám ennek ellenére jóváhagyta Juraj Široký cégének csődegyezségét. Ráadásul a vállalattal kapcsolatban újabb offshore cégek neve is felbukkant.</p>

A Pozsonyi I. Járásbíróság bírójának részletes indoklásából kiderül, hogy bár a mindössze 25 éves Petra Gabrišová valóban hibát követett el a vállalat hitelezőinek besorolásakor, mellyel egy hitelezőt a többiek kárára előnyhöz juttatott, Bartalská ezt nem tartotta akkora törvénysértésnek, hogy emiatt elutasítsa a Váhostav csődegyezségét.

A vállalat egyik alkalmazottjának törvénysértő besorolására a Fair-play Szövetség figyelmeztette a nyilvánosságot. Martin Buňák áprilisban távozott a Váhostav igazgatótanácsából, 14 937 euró lelépőben állapodott meg a vezetéssel. Mivel a pénzt nem kapta meg, az összeget a csődvédelmi eljárásában igényelte. A hatályos jogszabályok értelmében azonban, mivel belső embernek számít, követelését csak az utolsók között lehet kifizetni. Gabrišová hibája következtében Martin Buňák 747 euró helyett 2800 eurót kapott volna, de az ügy kirobbanását követően lemondott az összegről. A bíró indoklásában az áll, hogy az összeg nem befolyásolta a csődegyezség alapján a többi hitelezőnek járó összeg nagyságát.

Katarína Bartalská a Sme napilap által megszerzett indoklásban arról is ír, hogyan vizsgálta meg a Váhostav hátterében húzódó hét offshore céget, melyek összesen közel 40 milliót követelnek a csődegyezség alapján. A rendőrség és az ügyészség nem tudott egyértelmű bizonyítékot felmutatni arról, hogy az adóparadicsomokban bejegyzett cégek mögött a vállalat tulajdonosa, Juraj Šikroký állna. Kérdés, hogy néhány hét alatt mennyire juthattak releváns információkhoz az ügyben nyomozó hatóságok.

Az indoklásban egy újabb, eddig még nem említett, Angliában bejegyzett cég neve is szerepel. Bartalská információkat kért a Santura Trading Limitedről. Arról azonban már nem ír, miért tartotta fontosnak a vállalat felülvizsgálatát. Bár a Váhostav azt állítja, nem áll kapcsolatban a céggel, ám a Sme napilap információi alapján háttere a Váhostav egyik hitelezőjéhez hasonló. Ügyvezetője mintegy 700 további céget irányít. Felmerült továbbá a Molano Enterprises Limited neve is, a ciprusi cég a Dôvera egészségbiztosító felét birtokolja. (Sme, ie)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?