<p>Robert Fico úgy váltogatja a Váhostav szerkezetváltásával kapcsolatos véleményét, mint az inget szokás – jegyezte meg Ján Figeľ, az ellenzéki KDH elnöke. </p>
Váhostav-ügy – Figeľ szerint folyton változik Fico álláspontja
Pozsony |
Figeľt a Fico vezette Smer-SD le akarja váltani parlamenti alelnöki posztjáról. Őt okolják azért, hogy az építőipari vállalat kedvezőtlen helyzetbe került. A kereszténydemokraták elnöke a közszolgálati televízió vasárnapi vitaműsorában hangsúlyozta, hogy Fico kormánya a Váhostav-ügyben hétről hétre változtat az álláspontján. Emlékeztetett, hogy a miniszterelnök pár hete még azt hangoztatta, minden nem érinti a kormányt. "Most pedig rendkívüli ülések éjjel-nappal, és olyan megoldások keresése, amelyek inkább kaotikusak, zavarkeltők" – jegyezte meg Figeľ. A KDH ellenzi a kormánynak azt az elképzelését, hogy a Szlovák Garancia- és Fejlesztési Bank megvásárolja a kis hitelezőknek a Juraj Široký kezében lévő Váhostavval szembeni követeléseit, majd – már e hitelezők helyett – követelje a pénzt. „Ám az ifjabb és az idősb Juraj Široký végképp nincs bevonva ebbe” – tette hozzá.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.