V4-es elnöki csúcstalálkozó lesz a jövő héten Prágában

caputova v4

November 22-én Prágában kerül sor a visegrádi négyek (V4) államfői csúcstalálkozóra. Petr Pavel cseh elnök a prágai várban látja vendégül a résztvevőket, Pavel első alkalommal vesz részt V4-es elnöki csúcson.

A találkozó időpontját szerdán jelentette be a cseh elnöki hivatal – tájékoztatott a TASR hírügynökség prágai tudósítója.

Zuzana Čaputová köztársasági elnök mellett várhatóan Andrzej Duda lengyel és Novák Katalin magyar államfő is részt vesz a találkozón.

A V4-es államfők legutóbb tavaly októberben, a szlovák elnökség idején találkoztak Pozsonyban. Csehországot akkor még Pavel elődje, Miloš Zeman képviselte, aki indítványozta, hogy Szlovéniával bővítsék a V4-es csoportot.

A tavalyi találkozó fő témája az ukrajnai orosz agresszió és az energiaválság volt. Čaputová akkor az összes államfő nevében támogatta az Oroszország elleni szankciókat, az emelkedő energiaárakkal kapcsolatban pedig az európai szintű megoldások szükségességét szorgalmazta.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?