Üzletelés függetlenekkel?

Pozsony. „Nem tudom, miben lehet megállapodni azokkal a képviselőkkel, akik nem szavazták meg a kormányprogramot, ezért ha elkészül valamilyen szerződéstervezet a függetlenek és az SDKÚ között, koalíciós partnerként látni szeretnénk” – mondta Pavol Minárik, a KDH alelnök, a Joj televízió tegnap déli vitaműsorában.

Pozsony. „Nem tudom, miben lehet megállapodni azokkal a képviselőkkel, akik nem szavazták meg a kormányprogramot, ezért ha elkészül valamilyen szerződéstervezet a függetlenek és az SDKÚ között, koalíciós partnerként látni szeretnénk” – mondta Pavol Minárik, a KDH alelnök, a Joj televízió tegnap déli vitaműsorában. Egyelőre nincsenek információi arról, hogy a kormányfő üzletet akarna kötni a függetlenekkel. „És ha mégis ilyesmiről lenne szó, nem hiszem, hogy olyan primitív módon történne, ahogyan Ladislav Polka vázolta, azaz, hogy Rudolf Zajac megjelenik egy bőrönd pénzzel a lakásán, a belügyminiszter, Vladimír Palko pedig fedezi őt. Ha felmerülne a korrupció gyanúja, azonnal kérdőre vonjuk Dzurindát” – tette hozzá a kereszténydemokrata politikus.

Jirko Malchárek, az ANO alelnöke nem lát semmi rosszat abban, hogy az SDKÚ elnöke megpróbál megegyezni a jelenleg sehová sem tartozó honatyákkal. Szerinte nem gond, hogy a megbízatási időszak elején nem támogatták a kormányprogramot, hiszen akkor még ellenzékiek voltak, és elvből sem szavazhattak igennel, most viszont függetlenek. Malchárek bízik benne, megválasztják a parlament alelnökévé. Az SDKÚ még nem javasolt senkit a negyedik betöltetlen alelnöki tisztségbe, s arról a politikusok egyelőre nem akartak találgatni, mi lenne, ha ezt a posztot egy függetlennek ajánlanák fel. A legújabb lehallgatási botránnyal kapcsolatban Minárik megismételte: Palkónak semmi köze a dologhoz, a lehallgatási rendszerben műszaki hiba történt; szerinte az ügynek nincs politikai felhangja – noha az eltűnt bizonyítékot egy kereszténydemokrata polgármester ellen akarták felhasználni. Minárik normálisnak tartja, hogy az egészségügyi reformtörvényekkel kapcsolatban a koalíciós partnerek is rengeteg módosító indítványt nyújtottak be. „Rudolf Zajac tárcavezetőnek van bizonyos elképzelése, mi csak ezt szeretnénk javítani, amiből nem kell tragédiát csinálni” – szögezte le a KDH képviselője. (sza)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?