Útjukra indulnak a milliárdok

A kormány a múlt héten tárgyalta az Európai Unió Kohéziós Alapjának 2006-ig szóló hazai stratégiáját. Ez tartalmazza az elkövetkező évek legnagyobb léptékű beruházásait, amelyek közül több Dél-Szlovákiát is érinti. A várható változásokról Gyurovszky László építésügyi és régiófejlesztési miniszterrel beszélgettünk.

Az elmúlt időszakban az emberekre sok információ zúdult a jövő évtől induló új európai uniós alapokkal kapcsolatban, ezt mindenkinek rendszereznie kell magában. Ön miként jellemezné a Kohéziós Alapot?

Ez lényegében a már korábban megismert ISPA előcsatlakozási alap folytatása lesz, vagyis 2004. május 1-je után ehhez hasonló projektumokat fog finanszírozni. Alapvetően 10 millió euró, vagyis több mint 400 millió korona költségvetésű projektumokról van szó, két területen, a közlekedésben és a környezetvédelemben. A rendelkezésre álló 500 millió eurós keret lényegében fele-fele arányban oszlik meg a két terület között.

Ez lényegesen több, mint amennyi eddig jutott ilyen célokra. A közlekedési projektumok listáját nézve viszont feltűnő, hogy minden a Vág-völgybe összpontosul. Miért van ez így, illetve mi lesz, mondjuk, a Garam menti gyorsforgalmi úttal?

A Kohéziós Alap fő küldetése az országok közti közlekedési folyosók építése, míg a régiókat összekötő utak építésének támogatása a strukturális alapokból lehetséges. Ezért került a Kohéziós Alapba a Pozsony–Kassa autópálya, a vasút esetén pedig a nemzetközi vasúti hálózat elemei. A strukturális alapokhoz kerültek a gyorsforgalmi és az első osztályú utak.

Hallhatnánk ez utóbbira néhány példát az elkövetkező három év tervei közül?

Tovább épül a Pozsony és Zólyom közti négysávos út és két új szakasz a Zólyom–Kassa vonalon is, mégpedig az Osgyánt és a Tornalját elkerülő út. Ezzel a stratégiával szeretnénk tovább haladni a 2006-ot követő időszakban is. Ez 2007-től remélhetőleg 2013-ig tart majd, bár ez utóbbi dátumról, illetve a kohéziós politika jövőjéről még viták folynak Brüsszelben. A kormány döntése alapján 2012-ig egy nagyon beruházásigényes kis szakasz kivételével készen kellene lennie az északi autópályának, a Pozsony–Besztercebánya négysávos útnak, illetve a Zólyom és Kassa közti kétsávos gyorsforgalmi útnak. Ennek szélesítése a forgalom függvénye lesz.

A Kassa–Miskolc autópálya nem szerepel a Kohéziós Alap koncepciójában. Azzal mi lesz?

A 2006-ig terjedő időszakban ez valóban nem szerepel a tervek között, de a közlekedési minisztérium szerint ha a magyar oldalon az út valóban elér a határig, ezt nálunk már nem gond kiegészíteni. Kassa alatt ugyanis csak egy sík terepen vezető 17 kilométeres szakaszra lesz szükség.

A környezetvédelmi részben viszont nagy örömmel láthattunk több nagy dél-szlovákiai projektumot is. Ezeknél mire számíthatunk?

Itt az érvényesült, hogy a környezetvédelmi projektumokat oda kell tervezni, ahol hiányoznak, és Dél-Szlovákiára ez fokozottan érvényes. Már az előcsatlakozási alapok keretében is komoly nagyberuházások kerültek Újhely és Nagykürtös déli környékére, s ezt a trendet szeretnénk folytatni a jövőben is. Ezzel kapcsolatban tudni kell, hogy itt szűkebb a tér, a legnagyobb szerep a vízügyi társaságoknak jut.

Ehhez a témához kapcsolódik az Alap Infrastruktúra program legújabb fejleménye. A nemrég ide áthelyezett vidékfejlesztési rész-ből a környezetvédelmi minisztérium képviselőjének javaslatára kivették a kisközségek számára szolgáló kis víztisztítók támogatását. Mi erről a véleményük?

A környezetvédelmi minisztérium illetékesei azzal érveltek, hogy a víztisztítókkal és vízvezetékekkel kapcsolatos lehetőségeket szeretnék egy helyen látni, így az említett területek a vidékfejlesztési részből átkerültek a témával foglalkozó ún. 2. számú prioritáshoz. Sajnos, csak később jöttünk rá, hogy ezzel csak a kétezer lakosnál nagyobb települések jutnának támogatáshoz. Erről a kérdésről most is folynak a tárgyalások, települések helyett már agglomerációkról beszélünk, következőkben a határt ezer ekvivalens lakosra szeretnénk csökkenteni.

Megmarad erre a lehetőségük akkor is, ha nem tudják majd meggyőzni a regionális vízügyi vállalatokat, hogy foglalkozzanak velük?

Információim szerint amellett, hogy a nagyobb beruházások esetén a vízügyi vállalatok lesznek a partnerek, a kis települések esetén maguk is pályázhatnak. Ehhez természetesen teljesíteniük kell a kritériumokat, vagyis az építkezési engedélyt, a dokumentációt és az ötszázalékos önrészt.

A minisztérium által kiadott tájékoztató füzeteket lapozva sokan megdöbbentek azon, hogy a határ menti együttműködést támogató INTERREG Program keretében újra sokkal több pénz jut a rövid osztrák határra, mint a többire, sőt a legkevesebb a magyar határra jut. Hogyan történhetett ez meg?

Ez egy fájó pontunk, ezzel a problémával már évek óta küszködik a minisztériumunk. Bár magam is tárgyaltam az ügyben Brüsszelben, minden igyekezetünk ellenére nem voltunk képesek változtatni ezen. Általam ismeretlen okokból ez nem volt lehetséges, és az osztrák szakaszra háromszor annyi pénz jut, mint a többi határra. Ebbe most kénytelenek voltunk beletörődni, és elfogadni a brüsszeli illetékesek döntését. Remélem, 2006-tól jobban bele tudunk szólni a döntésbe.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?