Utaztatási támogatások

Pozsony. Az oktatási tárca a napokban megkezdte az első félévre vonatkozó utaztatási támogatások utólagos kifizetését. A hozzájárulásra azok az alapiskolások jogosultak, akik – mivel településükön nem található iskola – lakhelyükön kívüli oktatási intézményt látogatnak.

Pozsony. Az oktatási tárca a napokban megkezdte az első félévre vonatkozó utaztatási támogatások utólagos kifizetését. A hozzájárulásra azok az alapiskolások jogosultak, akik – mivel településükön nem található iskola – lakhelyükön kívüli oktatási intézményt látogatnak. Az állam mintegy 79 300 tanuló utazási költségét fedezi. Az oktatási tárca a célra idén 140 millió koronát különített el. Az első félévre 84, a szeptembertől decemberig tartó időszakra pedig 56 millió jut a minisztérium költségvetésből. Az új tanévben már a speciális iskolák bejáró tanulói is igényt tarthatnak a támogatásra. Ellentétben a korábbi gyakorlattal, szeptembertől már nem félévente, hanem havonta folyósítanák visszamenőleg a hozzájárulást. Még nem tudni, elég lesz-e a jóváhagyott támogatás mértéke, hiszen az iskolák bezárásával, összevonásával szeptembertől gyarapodott a bejáró tanulók száma. Csak miután az iskolák leadták az úgynevezett belépő statisztikai adatlapot, állapítható meg, mire futja az elkülönített összegből, tájékoztatott Szigeti László, az oktatási minisztérium államtitkára. Monika Murová, a tárca szóvivője a hó végére ígér pontos adatokat. (ervé, n)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?